Fotókkal: Kardot rántott a honvédelmi miniszter a Hunyadi-sorozat forgatásán

Teljesen átszellemült.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy ellátogatott a Hunyadi János életéről szóló magyar tévésorozat forgatására. Szalay úgy tartja, „A holló felemelkedése” című minisorozat a hősies helytállásnak állít emlékművet.

A honvédelmi miniszter fotókat is megosztott bejegyzésében, amelyek közül az egyiken az látható, amint teljes extázisban kardot ránt, miközben a sorozat szereplőivel szelfizget. A Hunyadi-sorozat egyébként 10,5 milliárd forintos állami támogatással készül.

„Mi, magyarok fél évezrede is Európa békéjéért küzdöttünk – ezt ünneplik világszerte a déli harangszóval.

A hősies helytállásnak állít emléket egy most készülő magyar TV-sorozat is. 🎬

A 1456-os nándorfehérvári győzelem a törökök felett egész Európa sorsát és jövőjét megváltoztatta.

A csata hősének, a bátor katonának és zseniális hadvezérnek, Hunyadi Jánosnak az életéről szól a Holló felemelkedése minisorozat – amelynek egyik forgatási napjára én is ellátogattam.

❗️Kemény munka, elhivatottság, bátorság és akaraterő

– ezekre a katonaerényekre mi, mai magyarok is támaszkodhatunk. Mert a tét ma sem kisebb: Magyarország békéje, Európa biztonsága”

tudatta Facebook-oldalán a honvédelmi miniszter.

(Szalay-Bobrovniczky Kristóf/Facebook)

Valódi Hírek