Ennyi volt: Élete legmeghatározóbb élményétől búcsúzik Varga Judit

Itt a vége, fuss el véle.

Varga Judit elbúcsúzott az Igazságügyi Minisztériumtól. Az leköszönő igazságügyi miniszter azt írta:

„A mai nappal egy korszak véget ér. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt az Igazságügyi Minisztériumban megélt idő.

Büszkeséggel, köszönettel és örök hálával gondolok munkatársaimra. Holnap egy másik, kihívásokat és sikereket ígérő világ kezdődik el. 💫 Köszönök mindent! 🇭🇺✌🏻”

Vargától Novák Katalin is elköszönt. A köztársasági elnök azt írta: holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak.

Varga önként mondott le az Igazságügyi Minisztérium vezetéséről, helyébe Tuzson Bence lépett, tehát ő lett az új igazságügyi miniszter, aki augusztus első napjától lép majd hivatalba. Lemondásának oka elvileg az, hogy 2024-ben Varga Judit fogja vezetni a Fidesz EP-listáját.

Hiányozni fogsz, Jucus!

Valódi Hírek