Árnyékkormány: Orbánék a fű alatt dönthettek egy újabb akkumulátorgyár-építésről

Gigabiznisz.

Súlyos sajtóhír röppent fel a napokban, miszerint az Orbán-kormány teljesen titokban, a debreceniek feje felett egyezhetett meg egy kínai óriásvállalattal egy újabb akkumulátorgyár építéséről erről portálunk is beszámolt hétfőn reggel.

Varga Zoltán, a DK debreceni illetőségű országgyűlési képviselője azt mondta:

egy 23 milliárdos beruházásról lehet szó, amely 2027 végére el is kezdheti a gyártást.

„Már nemcsak, hogy nem kérik ki a debreceniek véleményét, hogy vállalják-e az akkugyárakkal járó egészségügyi kockázatot és otthonaik elértéktelenedését, hanem

már el sem árulják, mikről tárgyalgatnak a fejük felett füstös szobákban”

– fogalmazott Varga.

A DK válaszokat vár a kormánytól, hogy igazak-e a sajtóhírek. A párt szerint az embereknek joga van megtudni azt is, hova tervezik az újabb akkumulátorgyárat.

„A DK szerint megengedhetetlen, hogy a kormány akkugyárakkal teszi tönkre az magyarok otthonait azok után, hogy velük fizetette meg az orbáni inflációt és az áremeléseket”

– szögezte le a politikus.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek