Sokkoló: 1,6 milliós gázszámlát kapott egy nő, de van egy kis bökkenő

„Rezsicsökkentés”.

Több mint 1,6 millió forintos gázszámlát kapott egy nő, ő azonban február óta nem használ gázt, mert áttért a villanyfűtésre.

” Február végén meghalt a kazánunk, a szerelő pedig azt mondta, nem lehet megcsinálni. Ekkor tértünk át a villannyal való fűtésre”

– írta a Blikknek a nő.

Az elmúlt hetekben sok ember szembesült nagyobb, mint átlagos közüzemi számlákkal az éves elszámolás idején. A jelentős emelkedést többek között azzal magyarázhatjuk, hogy az éves leolvasás időpontja nem egyezik meg a „rezsicsökkentési év” évfordulójával.

Az alacsonyabb gázárat csak bizonyos, éves fogyasztási határ alatt garantálják, ezt túllépve nő a díj. Főként azok érezhetik ezt a változást, akik éves átalánydíjat fizetnek: ők a szolgáltató által becsült éves felhasználás alapján fizetnek havi részletekben, nem a tényleges használat szerint.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter még a csütörtöki kormányinfón azt mondta, akik nagy összegű számlát kapnak, azoknak részletfizetést biztosítanak.