BRÉKING: Kiderült, mennyit ivott Pesty László a Lölőt tolvajozó produkciója előtt

Meglepő fordulat.

Pesty László rendező az ATV Csatt 2 című műsorában reagált a 444.hu-nak adott tusnádfürdői interjújára, amelyben a „Lölő-jelenséggel” kapcsolatban fejtette ki gondolatait. A műsorban elmondta:

nem ivott egy kortyot sem,

a színpadon tett kijelentései után nem visszakozott, és munkatársaival is részletesen elemezte „szereplése” után az emberek reakcióit.

Pesty négy csoportra osztotta a magyar választópolgárokat, és ez alapján elmondta, milyen reakciók érkeztek a videóra. Pesty szerint a „balos fanatikus” csoport hozzászólásai arról szóltak, hogy biztosan be volt rúgva. Azt mondta: egy pohárt sört sem ivott, mert éppen életmódváltás előtt áll. Mint mondta, a nyilatkozat idején fáradt volt, de egy korty alkohol sem volt benne.

A „balos gondolkodó emberekből” álló csoport szerinte felismerte, hogy ez a nyilatkozat nem jó az ellenzéknek. Úgy látja, ha a kijelentései változást indítanak el, és elindul egy tisztulás, akkor a magyar konzervativizmus, ami amúgy is legitim módon négyszer nyert kétharmaddal, talán még legitimebb, még ütősebb lenne, és az érvei még inkább megállnának.

A „jobbos gondolkodó emberek” csoportjában szerinte örültek, mert sok éve így gondolják, de nem szeretnének megszólalni. Négyszemközti beszélgetésekben és a kommentekben viszont kiderült, hogy szimpátiával figyelik, amit mondott – mondta.

A „jobbos fanatikusok” pedig szerinte szintén azt mondják, hogy az ital beszélt belőle, vagy megőrült. Nem értik, hogyan mondhatott ilyen, pedig „a mi kutyánk kölyke” – magyarázta.

Pesty elmondta, azzal is megvádolták, hogy a színpadon keményebben fogalmazott, de a portál interjújában már visszakozott, és nem mondott konkrétumot. Pesty szerint ez tévedés, már a teremben és az interjúban is 4-5 hónappal előbbre tartott gondolkodásban.

Arról is beszámolt, hogy dokumentumfilmesként sok perben vett részt, és pontosan tudta, hogy

ha ezt az állítást teszi, és kimondja a nevet, akkor peresíthető.

„Összekacsintok a riporterrel, kicsit elhülyéskedem a dolgot, mert nem akarok olyan kijelentést tenni, ami peresíthető, mert akkor pert vesztek, és nem szeretek veszteni”

– mondta Pesty László, aki elmondta, különös akciója nem visszavonulás, hanem sokkal inkább taktika.

A jobboldaliaknak, akik „be vannak tojva”, hogy mi lesz most a nyilatkozata után, munkavédelmi sisakot ajánlott. A döntéshozóknak ingyen, állampolgároknak önköltségi áron biztosítja – mondta, és meg is mutatta a stúdióban cégének, a Gerilla.hu-nak a logójával ellátott sisakot.

Pesty László azt is elmondta az adásban, hogy a lap anyaga

tárgyilagos volt, és visszaadta a lényeget.

Megírtuk, hogy Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón során a Lölő-nyilatkozattal kapcsolatban kijelentette:

„Azokat érdemes meghívni Tusnádfürdőre, akik akár kritikusak a kormánnyal, vagy ellenzéki politikusok, de értelmesen és összefüggően tudnak fogalmazni. Megnéztem az interjút, és nem találtam értelmet benne, és összefüggéseket se nagyon.”

(444.hu / atv.hu nyomán)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/07/27/mi-tortent-gulyas-gergely-kiatkozott-egy-orban-imadot-a-partrendezvenyrol

Valódi Hírek