Erős széllel tör be Magyarországra a melegfront pénteken

Nem ehhez szoktunk az elmúlt években.

Kellemes, nyugodt időjárásban lesz részünk csütörtökön. Estétől az ország északi felén megnövekszik a felhőzet számolt be róla a met.hu.

Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint „csapadék nem valószínű, legfeljebb az északkeleti határ mentén fordulhat elő egy-egy zápor„. Ugyanakkor figyelmeztetnek, „késő délután már besodródhat északnyugat felől némi melegfronti felhőzet is. Az északnyugati szél nagy területen élénk, olykor erős lesz. Marad a mérsékelten meleg idő„.

Az OMSZ közlése szerint pénteken is az északi tájak lesznek felhősebbek, ennek ellenére többórás napsütésre ott is lehet számítani. A déli tájakon derült vagy gyengén felhős lesz az ég.

Érdemi csapadék nem valószínű, holnap délutántól azonban az északi megyékben lehet néhol zápor, péntek estétől esetleg egy-egy zivatar is. Csütörtökön az északnyugati szelet még csak élénk, pénteken azonban már a délnyugati szelet már

több helyen erős széllökések is kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17 Celsius-fok között valószínű. Pénteken délután már ismét 30 fok fölé emelkedhet a hőmérő higanyszála:

a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 31 fok között alakul.

Ugyanakkor az aktuális hőmérséklet jócskán az ilyenkor megszokott átlag alatt marad.

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek