Kiderült Novák Katalin titka: Így úszta át férjével a Balatont az államfő (+fotók)

Nagyon vigyáztak rá.

Megírtuk, hogy Novák Katalin is átúszta a Balatont. Az államfő mindezt férjével közösen tette meg, miközben egy magyar profi sportolói ruházati márka egyedi készítésű darabját viselte, amely cirka 100 ezer forintba kerül. (Egyébként a közelmúltban írtunk arról, hogy havi nettó 77 ezer forintért keresnek konyhai kisegítőt egy magyarországi óvodába.)

A Blikk vette észre, hogy Novák Katalin a Facebook-oldalára töltött fel egy fotót, amelyen a rajt pillanata látható, ám egy mögötte lévő szakállas férfi a célba érkezést követően sem tágított Novák mellől.

Mint írták, Novák Katalinnak többszörös biztosítás is kijárt: egy magas, kisportolt férfit és egy sportos nőt látott a lap munkatársa az induláskor, illetve a célba érkezéskor. Ugyan mindketten kerülték a feltűnést, láthatóan végig szorosan Novák mellé tapadtak a vízben és a parton is.

„Lehet, hogy többen is voltak, de én két személyre felfigyeltem a kísérői közül. Egy magas, kisportolt, szakállas férfi közvetlenül utána ereszkedett a vízbe, majd másodpercekkel később egy fekete fürdőruhás, fiatal nő is melléjük ért. Kifelé jövet is ott álltak mindketten az államfő és a férje közvetlen közelében, szinte le sem lehetett őket hagyni a fotóról”

– számolt be minderről a lap fotósa.

A lap kereste az ügyben a Terrorelhárítási Központot is.

„Törvény rendelkezik arról, hogy a köztársasági elnöknek a hivatalos és magán programjaira kiterjedően is személyi védelem jár. Ez megfelel a nemzetközi gyakorlatnak is, hiszen egy ország államfője jellemzően védett személy. A köztársasági elnök személyvédelmét a Terrorelhárítási Központ (TEK) látja el.

A köztársasági elnököt a személyvédelem életének, testi épségének megóvása érdekében a nap 24 órájában, hivatalos és magánprogramjain egyaránt megilleti, mely kiterjed külföldi utazásainak biztosítására is”

– írta válaszában a hivatal.

„Az állandó védelem kiterjed a védett személy életének, testi épségének megóvására, tartózkodási helyének védelmére, közlekedési útvonalára, részvételével lebonyolított programok helyszínére, programja során egészségügyi ellátás biztosítására.

A TEK folyamatosan gyűjti, elemzi-értékeli a védett személy veszélyeztetettségére vonatkozó adatokat és információkat. Az, hogy egy adott rendezvényen az államfő védelme kapcsán milyen biztonsági intézkedések születnek, a beszerzett és a feladat végrehajtása szempontjából jelentőséggel bíró információk, a fenyegetettség és az egyedi helyzet komplex mérlegelésének függvénye”

– közölte a Terrorelhárítási Központ.

(Novák Katalin/Facebook)

Valódi Hírek