Lehet még fokozni: Szijjártó megfejtette, hol kell keresni a megoldás kulcsát (+videó)

Azt is ecsetelte, hogy mi a nemzeti érdekünk.

Magyarország továbbra is a mihamarabbi békét sürgeti az orosz-ukrán háború kapcsán, és ettől az állásponttól a „támadások” (?) és a „bírálatok” (?) ellenére sem tágít – közölte Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén New Yorkban.

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn este arról beszélt, hogy a szomszédos országban magyarok is meghaltak a háború miatt. A tárcavezető nem érti, hogy a „fősodorbeli álláspont” miért nem egyezik a magyar kormány véleményével.

Szijjártó szerint

a megoldást nem a csatamezőn kell keresni, hanem a tárgyalóasztalnál.

Ukrán kollégája felszólalása után közölte: gyakorta hallani, hogy egyelőre nem adottak a körülmények a diplomáciai rendezésről szóló tárgyalások megkezdéséhez, azonban ezek a feltételek napról napra egyre csak romlanak.

„Azt szeretnénk, ha a nemzetközi közösség több békét szállítana a szomszédságunkba, mint fegyvert”

– fogalmazott a miniszter.

Mint mondta, a kommunikációs csatornák elvágásával a világ a béke reményét adja fel. Ennek kapcsán pedig üdvözölt minden béketeremtést célzó erőfeszítést, így méltatta a Vatikánt, Törökországot, valamint az afrikai államokat.

Utóbbiak vonatkozásában az élelmiszerellátás biztonságának fontosságára is kitért, mondván, hogy az ellátási zavarok nagyon könnyen eredményezhetnek súlyos biztonsági kihívásokat, amelyek globális kihatásokkal is járhatnak.

„Láthatjuk, hogy még egy biztonsági kihívással sem tudunk megbirkózni, akkor mégis hogyan tudnánk többel?”

– mondta a tárcavezető.

Szijjártó végül kifejtette: az utóbbi 80 évben most van a legrosszabb állapotban a globális biztonság, „nyíltan és szégyentelenül” hivatkoznak egyes szereplők a nukleáris képességeikre, minden korábbinál magasabb a harmadik világháború kitörésének kockázata.

„Amikor

a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett érvelünk,

(…) azért tesszük, mert ez a nemzeti érdekünk”

– fogalmazott a miniszter.

(MTI/Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek