Kiderült, hova mennek nyári szabadságra a pártok vezetői

A nyár az nyár.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke és európai parlamenti képviselője a nyarat arra használja, hogy minél több időt töltsön a családjával.

„A gyerekeink többsége már felnőtt, ezért nehéz összeegyeztetni az időpontokat, de most remélem, sikerül egy egyhetes olaszországi nyaralást összehozni. A nyár legnagyobb részét azonban Kötcsén töltjük majd, ki mikor ér rá, akkor jön, és együtt leszünk. Számomra ez lesz az igazi feltöltődés”

– közölte.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője idén nyáron Debrecenben tervez pihenni a felesége szülőházában, amíg a szülei nyaralnak.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke és európai parlamenti képviselője idén Ciprusra megy nyaralni.

Az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes idén a Velencei-tónál nyaral, Velencén.

Tordai Bence, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke a családjával megy egy hetet pihenni a Balatonra, onnan néhány napra a horvát tengerpartra utaznak.

Ungár Péter, az LMP másik társelnöke Horvátországban és Baranya vármegyében tölti majd a vakációját.

Egyelőre nem tudni, hogy a miniszterelnök hol nyaral idén. Annyi biztos, hogy augusztusban megy szabadságra. Tavaly Horvátországban, Brač szigetén nyaralt Orbán Viktor.

(Index nyomán)

Valódi Hírek