Nagy Mártonék elárulták, miért „óriási siker” a Dunaferr eladása az indiaiaknak

Eladták Magyarország legnagyobb vállalatát.

„Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása, mert az elmúlt 30 évben nem nagyon van példa arra, hogy felszámolás alatt álló termelő cég megmenekült volna”

– mondta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.

A gazdasági portál felidézte, hogy a GFM a héten jelentette be: az indiai tulajdonban álló Liberty Steel mintegy 20 milliárd forintért megvette a felszámolás alatt álló vasművet.

Az államtitkár elmondta: a felszámolás még zajlik,

a következő hetekben értékesítésre kerülnek a Dunaferr további vagyonelemei.

„A bevételek a felszámolás alatt lévő cégbe kerülnek, ahonnan a jogszabályoknak megfelelő sorrend alapján elégítik ki a hitelezőket”

– ismertette.

„Az acélgyártáshoz szükséges eszközök, illetve ingatlanok két cégbe kerültek át, amelyekbe apportálni kellett a vagyonelemeket. Így az egyikbe a Hengerművek, azaz a downstream, a másikba pedig az upstream üzletág került, ahova a kokszoló és a kohók tartoznak”

– árulta el az ügylet részleteit az államtitkár.

Az értékesítés előzményeiről elmondta: a brit hátterű, indiai tulajdonú cég decemberben csehországi gyárából biztosított szénszállítmánynak köszönhetően újraindult az egyik kohó és a hengerművek, a két cég közötti bérmunka megállapodás pedig megalapozta a sikeres értékesítést.

Fábián Gergely azt is mondta: az indiai befektető a tulajdonosi jogokat az EU jóváhagyásáig nem gyakorolhatja, de addig folytatja a bérmunkát.

Állította: a munkahelyek megvédésében Mészáros Lajosnak, Dunaújváros országgyűlési képviselőjének elévülhetetlen érdemei vannak. A kormány hat hónapra biztosította a vasmű mintegy ötezer dolgozójának a bérét a bérgarancia alapból – fűzte hozzá.

A foglalkoztatottság fenntartása szempontjából Fábián ígéretesnek nevezte, hogy a cég elkötelezett a munkavállalók iránt, amit a Dunaferr szakszervezetei is megerősítették.

Kiemelte:

a Dunaferr eladása mérföldkő,

de jelentős átalakításra van még szükség, hogy a cég versenyképessé váljon.

„A Liberty Steel Európa legnagyobb acélgyártója, Csehországban, Lengyelországban és Romániában is rendelkezik vasművekkel, amelyek »tökéletesen kiegészíthetik« egymást”

– fogalmazott.

„A társaság elkötelezett a zöld acélgyártás iránt, ami a magyar gazdasági szempontból azért fontos, mert hazánk közel 4 millió tonna acélt importál évente, miközben több mint egy millió tonna acél hulladékot exportálunk”

– fejtette ki.

Úgy vélte: a Liberty tervei szerint a jövőben magasabb hozzáadott értékű termelésre áll át, és ez 21. századi autóiparra is építő Magyarországnak kedvező.

„‘A GFM eddig is rengeteget dolgozott, hogy mederben tartsa a folyamatot és a jövőben is elkötelezettek maradunk, nem dőlünk hátra”

– fogalmazott az államtitkár.

(MTI)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/12/14/itt-a-vege-leall-magyarorszag-egyik-legnagyobb-vallalata-tomegesen-mondanak-fel-a-dolgozok

Valódi Hírek