Elképesztő bejelentést tett Varga Judit az EU-s pénzekről – erre senki sem számított

Közölte, itt az ideje, hogy „Brüsszel” fizessen.

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebookon jelentette be, hogy levelet írt az Európai Bizottságnak arról, hogy szerinte a kormány maradéktalanul teljesítette az igazságügyi mérföldkövek keretében lefektetett összes vállalását. A miniszter bejegyzésében többek között azt is írta, hogy „itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat!”.

Varga arról is beszámolt, hogy levelét Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztosnak címezte, akit „tájékoztatott” arról – ha netán nem tudná –, hogy „Magyarország maradéktalanul végrehajtotta az igazságügyi mérföldkövekben lefektetett valamennyi kötelezettségvállalását”.

A miniszter asszony bejegyzését alább közöljük:

„Itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat‼️

🖋️Levelet írtam Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztosnak,

akit tájékoztattam arról,

Magyarország maradéktalanul végrehajtotta az igazságügyi mérföldkövekben lefektetett valamennyi kötelezettségvállalását.

➡️ Az igazságügyi csomag májusi elfogadását követően megtörtént a vállalások gyakorlati átültetése is a magyar igazságszolgáltatási rendszerbe, ezzel minden adott ahhoz, hogy a Bizottság elindítsa a Magyarországnak járó pénzek kifizetését.

❗️A magyar és európai baloldal nyomásgyakorlása és az uniós intézmények folyamatos időhúzása ellenére a Kormánynak sikerült a Bizottsággal szorosan együttműködve, a konstruktív szakmai párbeszéd keretében eddig minden vállalását teljesítenie,

ezért Brüsszelnek a közeljövőben ki kell fizetnie a Magyarországnak járó uniós forrásokat. 🇭🇺✌🏻”

írta posztjában Varga.

A helyzet egyébként úgy áll, hogy leginkább az igazságügyi reformok játszanak döntő szerepet abban, hogy még mindig nem fizették ki Magyarország számára az EU-s pénzeket. Amennyiben a Bizottság elfogadná ezeket, úgy hozzávetőlegesen 13 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrás válna felhasználhatóvá. Mint a testület korábban jelezte: a teljes, 22 milliárd eurós összeg lehívásához szükség van ezen vállalások teljesítésére is.

Továbbá „óriási eredmény” az is, hogy a magyar kormány részéről sikerült teljesíteni négy „szupermérföldkövet” a 27-ből. Ezek teljesítését pedig az 5,8 milliárd eurós helyreállítási alap kifizetéseinek megkezdéséhez szabták meg feltételként.

Varga miniszter még korábban úgy értékelt: szerinte végeztek az igazságügyi vállalásokkal. Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos ugyanakkor közölte:

több, a jogszabállyal tartalmilag összefüggő intézkedés végrehajtását is látni szeretnék.

(Varga Judit/Facebook)

Valódi Hírek