Bejelentették: Útszéli kereszteket állít a KDNP a békéért

A KDNP honlapján már elérhető a térkép.

„A kereszt nem csupán szimbólum, nemcsak vallási jelkép, hanem erkölcsi, kulturális és fizikai értelemben is valóságos igazodási pont, amelynek köszönhetően a magyarság otthonra talált a Kárpát-medencében, és amelynek »köszönhetően megmaradtunk«”

– mondta a területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkár, a KDNP főtitkára csütörtökön Járdánházán, ahol a helyiek által örökbefogadott keresztet avattak fel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen Latorcai Csaba azt mondta: a „Fogadj örökbe egy keresztet!” kezdeményezés nehéz gazdasági helyzetben indult, ugyanakkor, vagy talán éppen ezért, szép számmal vannak magánszemélyek, közösségek, amelyek keresztfelújítást vállaltak.

„Vállalták mindezt akkor, amikor a történelem napjainkban is helytállást kíván tőlünk”

– mondta a kormánypárti politikus, a kihívások között említve a járványt, a háborút, „az elhibázott európai uniós migrációs és szankciós politikát”, illetve annak egész Európára kiható gazdasági következményeit.

Az államtitkár kijelentette: ma is „a jövő és a jövőtlenség között kell választanunk”.

„Mert amíg Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg, keresztény hitükért embereket hurcolnak meg, addig

»mi itt, Magyarországon összefogással megújítjuk ezeket a szent szimbólumainkat«”

– fogalmazott Latorcai Csaba, hozzátéve: „tesszük ezt úgy”, hogy a kereszténység „ma már a világon a legüldözöttebb vallás”.

Az államtitkár Járdánházán mindenkit arra biztatott, hogy országszerte folytassák a keresztek felújítását, örökbefogadását, és csatlakozzanak a KDNP felhívásához,

állítsanak út menti keresztet a békéért is.

„Legyenek ezek a keresztek felkiáltójelek, keresztény kiáltások és kiállások a békéért!”

– hangoztatta az államtitkár.

Latorcai Csaba a keresztavató ünnepségen bejelentette: a KDNP honlapján már elérhető az a térkép, amelyen nyomon is követhető, mely településeken fogadtak örökbe és melyeken újítottak fel keresztet.

„Álljon minél több kereszt a térképen, álljon minél több kereszt a keresztény Magyarországon!”

– harsogta Latorcai Csaba.

(MTI)

Valódi Hírek