Tovább dagad az akkumulátorgyár-botrány: Rákay Philip nyakig benne van a gigabizniszben

Újabb céggel büszkélkedhet.

Megírtuk, hogy Rákay Philip egyik cége naponta 3,5 millió forintot termel: a Norton Consulting Zrt. beszámolója szerint az üzlet éves profitja csaknem 1,3 milliárd forintra rúgott.

Emellett Rákay Rácalmáson alapított új céget tavaly november környékén, és tulajdonába vett egy 42 hektáros ipari területet. Az üzletember ekkor úgy nyilatkozott, fejlesztéseket terveznek. Ennek a területnek az értékét 917 millió forintra becsülték.

A földdarab a dél-koreai Hankook szomszédságában fekszik: a gumiabroncsgyártó lett a terület egy részének felvásárlója, a maradékra pedig elővásárlási jogot szerzett.

Rákay azonban itt nem állt meg, pár napja új céget alapított RCLMS Greenfield Projekt Zrt. néven a Norton Consultinggal közösen. Az új vállalkozás rögtön 9,76 hektárral lett gazdagabb: a föld a város külterületén fekszik,

az ingatlanszakértő szerint 165,92 millió forint az értéke.

A pénzbeli hozzájárulás nagyobb része Rákay tanácsadócégétől származik, a jegyzett tőke 5 millió, tőketartalékként pedig 162,42 millió lett feltüntetve.

A megállapodást a projektcég létrehozásáról Rákay írta alá saját magával: ebben rögzítik, hogy nem kell áfát és illetéket fizetni, hiszen az új cég és a Norton kapcsolt vállalkozások.

A cégnek van egy ingatlana, korábbi tulajdonosa a Balansz Zártkörű Nyíltvégű Intézményi Ingatlanfejlesztő Alap: ez az OTP Ingatlankezelőhöz tartozik, vagyis Csányi Sándor érdekeltsége. Tőle szerezte meg a Norton Consulting.

Az eddigi tervrajzok szerint a beépíthető terület összesen 6,55 hektár, a potenciális vevőkör a földdarabra nagy- és középvállalkozók közül kerülhet ki.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek