Nem csitul a balhé: Újabb megdöbbentő részletek derültek ki az ácsi beruházásról

A helyiek elárultak pár érdekességet.

Megírtuk, hogy Ácson óriási felháborodás tört ki a településre tervezett katódgyár miatt: a jelenlegi és a volt polgármester is egymásnak esett, a helyiek több kezdeményezést indítottak a beruházás ellen.

A telex.hu friss értesülései szerint az üzem nem akárkinek a földjére épül. Mint írták, a helyiek szerint a lélegeztetőgép-bizniszből ismert Schimicsek Tibor cégének tulajdona a földterület egyik része.

A kormány június 1-jén magyarázat nélkül ipari innovációs területté nyilvánította az Ács melletti területet. Továbbá a kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a földterületen ipari tevékenységet lehessen végezni, ez ugyanis a korábbi besorolás szerint tiltólistás volt.

A beruházást közel 3 hét múlva jelentették be, a cég tájékoztatása szerint június második felében született meg a telekről szóló szerződés, amely a vételár kifizetése után lép életbe.

Emellett az építménymagasság is változott: már 30 méter magas épületet is fel lehet húzni a telekre. Ez korábban 25 méter volt: az akkori módosítást Szentirmai István fideszes polgármester rendelte el. Továbbá a terület értéke folyamatosan nőtt a változtatások nyomán, ám pontos adatok nem állnak rendelkezésre az összegről.

A hírportál információi szerint a telek kiválasztásakor több mint 10 helyszín került szóba. Végül műszaki, megvalósíthatósági, valamint jogi szempontból esett a választás a szóban forgó telekre. Döntőnek bizonyult, hogy közel legyen az üzem a terméket felhasználó céghez, így minimalizálni próbálták a szállítási távolságot.

(Képünkön Szentirmai István polgármester)

Valódi Hírek