Döbbenetes: Megkérdezték a Fidesz politikusait, hogy mi a véleményük a státusztörvényről (+videó)

Furcsa válaszok születtek.

Megírtuk, hogy kedden az Országgyűlés megszavazta a státusztörvényt: 134 igennel hivatalosan a pedagógusok közalkalmazotti státuszának megváltoztatásáról döntöttek.

A bosszútörvényként is emlegetett dokumentum, valamint annak elfogadása óriási felháborodást keltett, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője úgy fogalmazott:

„Az elmúlt 13 év

leggyalázatosabb bosszújával sújtott le a tanárokra az orbáni önkény.

A most elfogadott státusztörvény nemcsak megalázza a tanárokat, hanem hosszú évtizedekre megnyomorítja a magyar oktatási rendszert.”

A Fidesz politikusai azonban nagyon elégedettek a törvénnyel. Kósa Lajos úgy fogalmazott:

„Magyarországon, ha kolbászból lenne a kerítés, akkor tüntetnének a vegetáriánusok.”

Hozzátette: lehet, hogy lesznek felmondások,

„nincsen rózsa tövis nélkül”.

A pedagógushiány kérdése szerinte nézőpont kérdése.

Vargha Tamás parlamenti képviselő szerint ez egy életpályát biztosít a pedagógusoknak. Amikor a Telex munkatársa azt válaszolta, hogy eddig is volt életpályamodell, akkor Vargha egy nagy levegővétel után rávágta:

„nem volt modell”.

Tasó László, az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának alelnöke szerint a kormányt nem hátsó szándék vezérelte, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő pedig

nem hisz abban, hogy tömeges felmondás következik.

Bodó Sándor parlamenti képviselő úgy látja, hogy minden törvényben vannak hibák, de korrekciók történtek, így működőképesnek véli a státusztörvényt.

Pesti Imre országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott: a pedagógusoknak csak egy töredéke tiltakozik, de a

kormány politikusai a többséget képviselik.

Novák Katalin köztársasági elnök a státusztörvény elfogadása után közölte: az aláírás még nem aktuális kérdés. További részletekről nem nyilatkozott

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek