Csúnyán ráfázhatnak Orbánék: Eljárást indíthat az Európai Bizottság a bosszútörvény miatt

Már vizsgálják a magyar kormány „törvényét”.

Megírtuk, hogy kedd délelőtti rendkívüli ülésén az Országgyűlés 134 szavazattal 60 ellenében 0 tartózkodás mellett megszavazta a pedagógusok ellehetetlenítő státusztörvény elnevezésű bosszútörvényt.

„Az elmúlt 13 év leggyalázatosabb bosszújával sújtott le a tanárokra az orbáni önkény.

A most elfogadott státusztörvény nemcsak megalázza a tanárokat, hanem hosszú évtizedekre megnyomorítja a magyar oktatási rendszert. Mert ne legyenek kétségeink. A most látott orbáni ámokfutás következményeit nem lehet majd pár hónap alatt kijavítani.

De minél előbb bukik a rendszer, annál hamarabb tudjuk a pedagógusoknak visszaadni azt a megbecsülést, amivel végre innovatívvá, gyermekközpontúvá, de leginkább szabaddá tesszük a magyar oktatást”

reagált az üggyel kapcsolatban közösségi oldalán Dobrev Klára.

Az Európai Bizottság már vizsgálja a státusztörvényt, amely vélhetően nem felel meg a jogállamisági kritériumoknak – mondta Donáth Anna momentumos politikus az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikus elmondta, amikor legutóbb egyeztetett Vera Jourová biztossal, akkor arra kérte, vizsgálják meg, hogy a törvény mennyire felel meg jogállamiság kritériumoknak.

„Biztos vagyok benne, hogy lesz kötelezettségszegési eljárás.

Ez akkor tud elkezdődni, ha hivatalosan elfogadják a törvényt. Ez sajnos a mai nappal megtörtént, ez is hatalmas bűn ennek a kormánynak a lelkén, hogy ezt áttolták, a képviselők lelkén is, akik ezt megszavazták”

– mondta.

Az EP-képviselő jelezte azt is, hogy a kormány pontosan tudja, miként kellene kinéznie a magyar oktatásnak, viszont ehelyett az MCC által irányított oktatásba pumpálják a százmilliárdokat, és ezen keresztül is csak saját céljait valósítja meg a kormánypárt.

„Úgyhogy mellébeszél a kormány, amikor azt mondja, hogy nincs pénz. Van pénz, csak nem a közoktatásba rakja, hanem az MCC-be. Mellébeszél, amikor azt mondja, hogy nincs ötlete reformra. Van, hiszen az MCC-n keresztül megvalósította”

– hívta fel a figyelmet a politikus, aki hozzátette,

a Bizottságnak hivatalból kötelessége vizsgálnia a törvényt.

„A magyar kormány nem hajlandó teljesíteni azokat a feltételeket, amit minden másik tagállam teljesít. Ne lopják el ezeket a pénzeket és csinálják meg azokat a reformokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy visszatérjenek a közös európai demokratikus útra. Amit mi kérünk, az ugyanennyire ennek a része. Olyat kérünk csak, amit a kormány akár 24 óra alatt meg tudna tenni, ha akarná”

– mondta Donáth Anna.

A szavazás után a Pintér Sándor által vezényelt Belügyminisztérium kiadott egy közleményt, amelyben arról írtak, hogy ez a törvény „pozitívan fog hatni” a pedagógusokra.

„A pedagógusok jelentős béremelése akkor folytatódhat, ha Brüsszel utalja a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Álszent, amit a baloldal politikusai a törvény kapcsán művelnek: itthon a pedagógusok béremelését követelik, miközben Brüsszelben havi 5-6 millióért azért dolgoznak, hogy a pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot”

– írta a tárca.

„A köznevelésben a gyermek érdeke az első.

Az új pedagógus életpálya-törvény is azt a célt szolgálja, hogy a gyermekeket nevelő, oktató pedagógusok erkölcsi, szakmai és anyagi megbecsülése javuljon. Aki eredményesebben tanít, többet foglalkozik a gyerekekkel, jobban kereshet”

– tették hozzá a Belügyminisztérium közleményében.

Kapcsolódó:

Megszavazta a parlament a státusztörvényt, bosszút áll a tanárokon az Orbán-kormány

https://nyugatifeny.hu/2023/07/04/pinter-belugyminiszterium-bosszutorveny-kozlemeny

Valódi Hírek