Videóval: Így tombolt Orbán a parlamentben – veszettül bepöccent a kormányfő, amikor erről kérdezték

Felszökött a vérnyomása a miniszterelnöknek.

Megírtuk, hogy hétfőn leszavazta az Országgyűlés a DK által kidolgozott, majd benyújtott alternatív költségvetést.

„Orbán Viktor ezzel elárulta magát: nem akarja emelni a béreket, nem akarja emelni a nyugdíjakat, inkább folytatja a megszorításokat, az áremeléseket, az adóemeléseket, fokozza az orbáni inflációt és

mélyíti a megélhetési válságot”

– hívta fel a figyelmet Varju László, a DK országgyűlési képviselője.

A Népszava beszámolója szerint Kanász-Nagy Máté (LMP) felvetette a miniszterelnöknek, hogy Szijjártó Péter egy fordított konkvisztádor, aki a saját országát gyarmatosítja azzal, hogy kiszolgáltatja a kínai nagytőkének az olcsó munkaerőt és a természeti erőforrásokat.

Hozzátette: az érintett településeken élők sokszor nem is tudnak arról, hogy épül-e majd akkumulátorgyár náluk. Úgy véli, az embereket inkább meg kellene kérdezni arról, hogy akarnak-e ilyen beruházásokat a környékükre. A politikus ezért feltette a kérdést Orbán Viktornak, hogy mégis hány akkumulátorgyárat terveznek még Magyarországra építeni, és azok hol lesznek.

„Lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz Magyarországon, mint LMP-párttag”

– viccelődött vészjósló válaszában a miniszterelnök, amelyen szemmel láthatóan jól szórakoztak a háttérben ülő fideszes honatyák is.

Orbán azt is mondta, hogy „exportra szeretnének termelni”, mert „ha nem termelünk exportra”, akkor – szavai szerint –

„körülbelül felére esne vissza az életszínvonal”.

„A zöld változás, a zöld átállás technológiai váltást jelent. Ha kimaradunk belőle, kimaradunk a világ gépgyártásából is”

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, „nem akarjuk feladni emberek 30 évnyi munkáját, akik nem támogatják azt a technológiai váltást, amelyet Önök képviselnek a leghangosabban, amikor nem itthon vannak, hanem Brüsszelben”.

A párbeszédes Szabó Rebeka érdeklődött a miniszterelnöknél a Soroksárra tervezett kínai vegyianyag-elosztóról, amelyről elsőként a Direkt36 számolt be a napokban, belső kormányzati dokumentumok alapján.

„Ilyen vegyielosztó-üzem nem fog épülni, ettől nyugodtan aludhat”

– mondta Orbán.

A jobbikos Lukács László György érdekesnek nevezte, hogy miközben a kormány kiírja plakátokra, „ha Magyarországra jössz, idegenként nem veheted el a magyarok munkáját”, később szervezett munkaerőimportba kezd.

„A kormány félmillió idegent akar Magyarországra hozni,

ez a szám két és félszer nagyobb, mint Debrecen lakossága”

– mutatott rá a politikus, aki azt mondta, erős a gyanú, hogy azok a cégek, amelyek a most a munkaerőimport kedvezményezettjei, állami támogatást vesznek igénybe, amelyet arra használnak, hogy a magyar munkások helyett vendégmunkásokat hozzanak ide.

„Ki tudja-e jelenteni, hogy ez nem így történik?”

– kérdezte a miniszterelnököt a politikus, aki egyúttal jelezte: a kormány a bevándorlóország koncepcióját akarja megvalósítani.

Orbán ezen nagyon felhúzta magát, és visszautasította a politikus kijelentéseit. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a parlament a közelmúltban fogadta el a vendégmunkásokról szóló törvényt, amely „világos jogi kategóriákat hozott létre”. A kormányfő azt mondta: az elfogadott törvény Európa legszigorúbb szabálya.

Hozzátette: csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van, ezt a számot évente felülvizsgálják.

„A vendégmunkás csak két évre jöhet, utána el kell hagynia az országot, ha pedig jogszabálysértést követ el, akkor is távoznia kell”

– magyarázta Orbán, aki azt is mondta, hogy „aki behozza a vendégmunkást, annak kell felelősséget vállalnia érte”. (Vagyis a „bevándorlásellenes” miniszterelnök elismerte, hogy ők hozzák be a vendégmunkásokat).

„Ez egy szigorú, világos és egyszerű szabály”

– hangoztatta Orbán, aki úgy vélte, miközben a képviselő a bevándorlóország ellen beszél, a Jobbik-elnöke az Európai Parlamentben megszavazta azt a migránscsomagot, amelynek értelmében „Magyarországra kötelezően migránsokat akarnak telepíteni”.

„Ez ellen harcolok. Maguk ellen kell harcolnom,

mert maguk elárulták Magyarországot és migránsgettót akarnak csinálni az elnökükkel Magyarországból”

– jelentette ki Orbán Viktor, aki azt is hozzátette, hogy „ezt nem fogják hagyni”.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek