Közérdekű adatigénylést nyújtott be Kálmán Olga: Elképesztő választ kapott

Így hozták meg a sorsfordító döntéseket.

Pár hete megírtuk, hogy Csák János kultúráért felelős minisztert rendkívüli közgyűlésre várta a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ). Mint kiderült, az illetékes tárca az idei előadó-művészeti pályázatain a függetlenek pályázatait többségben

nullára értékelte.

Az esettel összefüggésben Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője június 15-én közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy megtudja: kik és a milyen szempontok alapján döntöttek úgy, hogy a független színházak nem kapnak támogatást.

A válaszból kiderült, hogy a döntéseket Csák János hozta meg a

„kultúrpolitikai célokkal összhangban”.

Kálmán Olga bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„ITT A VÁLASZ miért csak az Orbán-kormányhoz hűséges színházi vezetők kaptak idén támogatást.

Közérdekű adatigénylést adtam be, hogy megtudjam kik és milyen szempontok alapján döntöttek úgy, hogy a független színházak, például Pintér Béla és Társulata egy fillért sem érdemelnek,

a Vidnyánszky Attila mellett álló művészek pedig milliárdokat.

»A kultúrpolitikai célokkal összhangban« egyszemélyben a miniszter. Ez Orbán rendszere!”

(Kálmán Olga/Facebook)

Valódi Hírek