Váratlan bejelentéssel rukkolt elő Varga Judit: Nagy terveket szőttek a tárcánál

Ezt kiemelt feladatnak vélik.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM), a Miniszterelnökség, valamint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között létrejött együttműködési megállapodás hatékonyabb egyeztetési mechanizmust vezet be a fogyasztóvédelemben és a célja az, hogy még jobban visszaszorítsa a tiszteségtelen kereskedelmi gyakorlatot – közölte Varga Judit pénteken Budapesten.

Az igazságügyi miniszter elmondta: az IM a GVH-val és a Miniszterelnökséggel örömmel járul hozzá a hazai fogyasztóvédelem rendszerének továbbfejlesztéshez az együttműködési megállapodás aláírásával.

Hozzátette: az IM-hez a tavalyi kormányalakítással került a fogyasztóvédelem, a tárca pedig „a cselekvő fogyasztóvédelmet” tűzte zászlajára.

Mint mondta: az együttműködési megállapodás keretet biztosít a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény egységes alkalmazásához. A törvény mindhárom állami szervet megbízta bizonyos fogyasztóvédelmi feladatokkal, és mára ki is alakult ennek a gyakorlata, a most aláírt megállapodással azonban szorosabbra fűzik az együttműködést.

A megállapodás hatékonyabb egyeztetési mechanizmust vezet be és szeretnék még jobban

visszaszorítani a tiszteségtelen kereskedelmi gyakorlatot

– fűzte hozzá a tárcavezető.

Mindannyiunk kiemelt feladata a magyar családok, magyar emberek jogainak védelme, éppen ezért csatlakozott az IM a GVH által létrehozott „családbarát munkacsoporthoz” (?), amelynek célja a sérülékeny fogyasztói csoportok, illetve a „keresztény értékrenden alapuló család védelme” (?) – mondta Varga.

Az igazságügyi miniszter mellesleg pár napja jelentette be a lemondását, így augusztustól Tuzson Bence áll majd a tárca élén.

(MTI)

Valódi Hírek