Hirtelen csavart egyet a jogosítványszerzésen a kormány: Rengeteg sofőrt érint a döntés

Sokan firtatták a kérdést.

Várhatóan szeptembertől kezdődnek el a B kategóriára érvényes jogosítvánnyal rendelkezőknek szervezett, autóbuszvezetésre jogosító D kategóriás vezetői engedélyek megszerzését célzó tanfolyamok – közölte csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Nagy Bálint.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy B kategóriás jogosítvánnyal eddig csak a C-s, azaz tehergépkocsi vezetésére jogosító engedéllyel lehetett buszvezetői képzésre jelentkezni.

Elmondása szerint a C kategóriás tanfolyam körülbelül 600-800 ezer forintos költséget, és fél évig, 1 évig tartó képzést jelentett a vizsgázóknak. Ezt követte a buszvezetői tanfolyam 400-500 ezer forintos díja és hasonló képzési ideje.

A két kategóriához úgynevezett gépjárművezetői képesítési igazolvány (GKI) is szükséges, ötévente pedig újra kellett vizsgázniuk a sofőröknek,

a rendelettel azonban utóbbit eltörölték.

Ez az intézkedés jelenleg 40-50 ezer ember érinthet Magyarországon, a könnyítés után megjelenő új belépőkkel pedig ez a szám tovább fog emelkedni – közölte Nagy Bálint.

Hozzátette: az intézkedés egyik oka, hogy jelentős a munkaerőhiány az ágazatban,

rengeteg dolgozó közelít a nyugdíjkorhatárhoz.

Elmondása szerint az is cél, hogy csökkenjenek a közúti közlekedési ágazatban működő vállalkozások adminisztrációs terhei és kötöttségei, valamint bevonzzák az új munkaerőt.

(MTI)

Valódi Hírek