Kitört a balhé Ácson: Tombolnak az emberek, sorra mondanak le a képviselők Orbánék újabb gyára miatt

Kérték, „most itt van” – jelentette ki Czunyiné.

Megírtuk, hogy Szijjártó Péter ismét bejelentette: egy újabb akkumulátorgyár érkezik Magyarországra. A kínai Huayou Cobalt Ácson hozza létre legújabb üzemét, a beruházás 520 milliárd forint értékű. A gyárban katódot fognak gyártani az elektromos akkumulátorokhoz.

Arról is beszámoltunk, hogy a bejelentés után órási botrány tört ki, a helyi lakosság ugyanis aggodalmának adott hangot az újabb akkumulátorgyárral kapcsolatban.

„A komáromi aksigyárban dolgozott a sógorom. Ott rendszeresen mérik, milyen vegyi anyagok vannak a dolgozók szervezetében. Legutóbb már tele volt mindennel, úgyhogy felmondott.

Nekünk ide Ácsra nem kell ilyen mérgező gyár”

– mondta egy helyi férfi.

Szentirmai István fideszes polgármester igyekezett nyugtatni a kedélyeket, azonban távolról sem oszlatta el a helyi lakosok félelmeit az üggyel kapcsolatban. A település közösségi oldalán június 14-én, egy héttel a beruházás bejelentése előtt egy hosszú posztban fejtette ki, hogy „nem épül akkumulátorgyár Ácson” – az üzemben, mint utólag kiderült, az elektromos akkumulátorok egy alkatrészét fogják gyártani.

A beruházás hírére két párhuzamos kezdeményezés is indult:

  • valamint egy aláírásgyűjtést indítottak, amellyel a gyár megépítése ellen tiltakoznak.

„Kérték, »most itt van«”

– írta az ácsiaknak „Közlemény” címen a település országgyűlési képviselője, Czunyiné Bertalan Judit, miután kiderült, hogy katódgyár épül a településen.

Mindeközben a Telex arról írt, hogy Ácson sorra jelentik be lemondásukat az önkormányzati képviselők.

„Néhány gondolatot engedjenek meg” – kezdte közleményét Czunyiné, amelyben terjedelmesen sorolja, hogy a beruházás miért is biztonságos, illetve miért nincs szükség aggodalomra – szerinte.

Azt írta: ő úgy érezte, az elmúlt napok tiltakozása után neki is meg kell szólalnia, főleg, hogy az „ellenzéket támogató szervezetek hangadói” is megjelentek a településen,

akiknek „semmi nem drága”.

Czunyiné közleménye végén már arról magyaráz, hogy a beruházást valójában a helyiek kérték. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett egy 2018-as választási fórumra, amikor még „nagy bajban volt Ács”.

„A most hangadó tiltakozók és rágalmazók akkor azt kérték, jöjjön Ácsra is valami nagyberuházó, ne csak Komáromba, jelöljön ki a kormány beruházási célterületet, hogy a város pénzügyileg is stabil legyen.

Most itt van”

– közölte Czunyiné, aki kifejtette, miért is jók az elektromos autóiparral összefüggő beruházások.

Előadta: szerinte a gyár nem lesz szennyező, az EU és a magyar hatóságok – magyarázta – egyébként sem engednék.

Hozzátette: Ács gyakorlatilag szerencsés mivel „komoly nemzetközi versenyben” választotta a cég a települést a beruházás helyszínéül. Azt is megígérte, hogy még egy munkacsoportot is létrehoznak az önkormányzattal és a helyiekkel, ahol követni lehet majd a folyamatokat a „transzparencia jegyében”.

A Euronews arról írt, hogy csütörtökön újabb három önkormányzati képviselő jelentette be lemondását Ácson az épülő kínai katódgyár miatt. A héten már ketten távoztak, így a nyolcfős testületből már öten éreztek azt, hogy megtévesztették őket, ezért nem tudják megfelelően képviselni az ácsiak érdekeit.

Ugyanakkor jelezték: hiába mondanak le a képviselők, a jogszabályok szerint az önkormányzati választásokat megelőző évben a közgyűlést nem lehet feloszlatni. A lemondó képviselők helyét a listán következő jelöltek veszik át.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/06/29/betelt-a-pohar-acson-komoly-lepeseket-tettek-a-helyiek-a-kormany-terve-ellen

Valódi Hírek