Mi történt? Váratlan ajándékot kapott Orbántól korábbi minisztere

111 állami ingóságot kap ingyen az egyház.

A Magyar Közlönyben megjelent egy határozat, amely az állami vagyonelemek ingyenes egyházi tulajdonba adásáról szól – vette észre a 24.hu. A kormányzat most nem az ingatlanokat, hanem az ingóságokat adja át, hogy ezzel is segítséget nyújtsanak a hitéleti feladatok ellátásának ügyében.

Az ingóságok pontos értékére nem derül fény, azokat a Dunamelléki Református Egyházkerület kapja, ahol Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Orbán Viktor volt minisztere tevékenykedik.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek kell gondoskodnia arról, hogy az egyházkerülettel nyélbe üssék a szerződést a határozat közzétételét követő harminc napon belül. Gyanítható, jogi akadályok nem merülnek majd fel, hiszen – hívták fel a figyelmet – az egyházkerület egyik jogtanácsosa maga Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.

Az ingyen átadott állami vagyonelemeket elmulasztották nevesíteni. Azok a határozat mellékletében a Terrorelhárítási Központ (TEK) nyilvántartásában szereplő leltár-azonosítókkal szerepelnek, így csak annyit lehet róluk tudni, hogy az egyházkerület 111 per-, teher- és igénymentes ingóságot kap majd meg – jegyezték meg.

A Magyar Közlöny szerint egyebek mellett döntöttek még:

  • A vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról,
  • A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról,
  • A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott együttműködésről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról,
  • valamint a Magyarország Kormánya és a Guatemalai Köztársaság Kormánya közötti kétoldalú oktatási együttműködési megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról is.

(magyarkozlony.hu nyomán)

Valódi Hírek