Deutsch Tamás úgy értesült, egyetlen dolog miatt nem kap még mindig pénzt az Orbán-kormány az EU-tól

Ő nagyon biztos ebben.

Tisztázni kell, hogy a 2021-ben indult európai uniós költségvetési ciklus első két és fél évében az Európai Bizottság milyen jogcímeken és mekkora összeget juttatott Ukrajnának – jelentette ki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Deutsch Tamás.

A Fidesz európai parlamenti képviselője megjegyezte, hogy Magyarország, Lengyelország és még három tagállam „egyetlen eurócentet sem kapott” a helyreállítási alap forrásaiból.

Így felvetődhet a kérdés, hogy a tagállamok fejlesztéseinek finanszírozására szolgáló források azért nem jutnak el a tagállamokhoz, mert ezeket a pénzeket adta oda Brüsszel Ukrajnának?

– vetette fel, elfeledve, hogy a források megítélésének szigorú kritériumai vannak, amelyeket a magyar kormány nem teljesített. Ilyen például a korrupciómentes államigazgatás ügye is.

Deutsch Tamás a rádióműsorban azt kérdezte: fegyverszállításra, az ukrán állam életben maradását segítő hitelekre, támogatásokra, illetve még milyen más címszó alatt mekkora összeget biztosított az unió az ukrajnai háború kirobbanása óta az ukránok támogatására.

Úgy fogalmazott: sokaknak az a benyomása, hogy „a magyar költségvetési gazdálkodás Gyurcsány-korszakból jól ismert módszereit” (?) alkalmazza a brüsszeli bürokrácia, trükkök százaival próbálja elrejteni azt, hogy az európai adófizető polgárok pénzéből mekkora összeget juttatott már eddig Ukrajnának.

Elvárható lenne a brüsszeli bürokráciától, hogy akár „kockás füzetből kitépett papírlapon” vagy a költségvetési címeket, sorokat tartalmazó táblázatban elküldjék a tagállamoknak ezeket a tételeket – jelentette ki.

Az nem járja, hogy minden héten egy-két-hárommilliárdnyi” Ukrajnának szánt plusztámogatás ötletével áll elő az EB, de hogy pontosan mekkora összeget juttatott Ukrajnának, arról senkinek nincs pontos adata – jelentette ki Deutsch a Putyin hadserege ellen ádáz küzdelmet folytató ukrán vezetésnek juttatott forrásokat nehezményezve.

Hozzátette: az EU költségvetését 2020 decemberében fogadta el az Európai Tanács és az Európai Parlament, amikor még nem volt háború Ukrajnában, tehát az ezt követő kétéves időszakban merült fel a támogatási igény. „Alapos az a feltételezés„, hogy az Ukrajnának juttatott milliárdok eredetileg más költségvetési célokat szolgáltak volna, más uniós programok – engedélyezett vagy engedély nélküli – átcsoportosításából származtak.

Az uniós politikus úgy látja, a brüsszeli javaslat szerinti 60-70 milliárdos tagállami pluszbefizetés megszavazása előtt tisztázni kell, hogy „miért csigalassúságú” a tagállamoknak juttatandó EU-s pénzek folyósítása. Lengyelország és Magyarország „a brüsszeli bürokrácia politikai zsarolása miatt” (?) nem jut hozzá a jog szerint járó uniós pénzekhez, de a hétesztendős költségvetés regionális fejlesztési forrásaiból három év alatt alig a 2,5 százalékát folyósította a brüsszeli bürokrácia az EU 27 tagállamának.

A megelőző hétéves költségvetési időszakban az első három évben a regionális fejlesztési pénzek nyolc százaléka jutott el a tagállamokhoz. „Akkor mindenki sápítozott, hogy soha ilyen az EU történetében nem fordulhat elő„, hogy ilyen lassan jutnak el a tagállamokhoz a nekik járó fejlesztési források – forrongott Deutsch Tamás.

Kifejtette továbbá: a jelenlegi hétéves ciklusban a helyreállítási alap forrásaiból nemcsak Magyarország és Lengyelország nem kapott egyetlen eurócentet sem hanem további három tagállam sem, amelyek pedig jutalomként kapták volna azt. A további 22 EU-s tagország a 2026 december végéig rendelkezésre álló pénzeknek kevesebb mint a 20 százalékát kapta csak meg eddig – állította.

A fideszes politikus az az összeesküvést adta elő, hogy a tagállamok fejlesztéseinek finanszírozására szolgáló források azért nem jutnak el a tagállamokhoz, mert

valójában ezeket a pénzeket adta oda a brüsszeli bürokrácia Ukrajnának.

A tagállami plusz befizetésre vonatkozó brüsszeli kezdeményezés mögött is az állhat, hogy a fejlesztési programok forrásai nem a 27 uniós tagállamhoz, hanem Ukrajnához jutottak el, de erre a hétéves költségvetés semmifajta felhatalmazást, rendelkezést nem tartalmazott.

Deutsch Tamás szerint ezeknek a kérdéseknek a tisztázása után lehet érdemben beszélni arról, hogy

szükség van-e, és mekkora összegű tagállami befizetésekre.

Mi, magyarok elképzelhetetlennek látunk a magyar költségvetésben pluszterhet, miközben az EU-tól a nekünk jogszerűen járó fejlesztési pénzekből „egy petákot sem láttunk” – jelentette ki dühösen.

Úgy vélekedett, hogy „amikor a Gyurcsány-kormány trükkök százaival igyekezett a közpénzek felhasználását rejtegetni” (?), egy őszödi beismerés és politikai bukás lett a következménye. Ha az Európai Bizottság ugyancsak trükkök alkalmazásához folyamodott, akkor egy

brüsszeli őszödi beszédnek kellene következnie„,

elismerve a trükközéseket, továbbá ezt súlyos politikai következményeknek kell követnie – szögezte le.

Érdekesség: sem Orbán Viktor, sem Deutsch Tamás nem ejtett egyetlen szót sem az Oroszországban szombaton kipattant katonai lázadásról. Még annyit sem mondtak, amennyit egyébként szoktak – hogy békére van szükség.

(MTI korrigálva/Nyugati Fény)

Valódi Hírek