Az álláskeresés izgalmas, de kihívásokkal és feszültséggel teli időszak az ember életében, amely mindig kihívásokkal jár. Ahhoz, hogy megtalálja következő vagy épp első állását, ahol sikeres és boldog lehet, fontos, hogy megtervezze a lépéseit. Cikkünk ebben kíván segítséget nyújtani.
Az embernek ismernie kell magát, képességeit, motivációit és persze kitűzött céljait is ahhoz, hogy a számára megfelelő állást megtalálja, arra sikerrel pályázzon és fel is vegyék végül. Álláskeresés, munkahely keresés: Pécs környékén is ugyanolyan összetett, mint az ország bármely pontján, azonban néhány kapaszkodót tudunk nyújtani az első lépésekhez.
Célkitűzések
Az embernek elsőként át kell gondolnia, milyen célokat szeretne elérni az álláskereséssel, milyen pozíció felelne meg leginkább az elvárásainak. Meg kell határozni, hogy hol, milyen jellegű munkára, cégekre koncentrálnánk, mi a vágyott bérsáv, a munka konkrét jellemzői és ezek alapján szabad csak belefogni a kutakodásba. Ha nincsenek kikristályosodva a céljaink, a végén még olyan helyen kezdünk el dolgozni, ahol hamar boldogtalanok leszünk vagy épp kihullunk az első pár hónapban. Ezeken túl meg kell vizsgálnunk az időbeosztásunkat, a mentális és fizikai egészségünket, állóképességünket és személyes helyzetünket is.
Önismeret
Ha megvannak a célkitűzések és az előzőekben felsoroltak, jöhetnek a saját magunkkal kapcsolatos kérdések. Meg kell nézni, melyek a vágyott álláshoz elvárt erősségek, készségek és képességek, és azt is, hogy ezek átfedésben vannak-e azokkal, amiket birtokolunk? Például kell-e nyelvismeret, jogosítvány, valamilyen korábbi gyakorlat, szoftverek ismerete, igényel-e kiemelkedő készségeket az a pozíció, amire jelentkeznénk?
Gyakorlati lépések
A jó önéletrajz és adott esetben motivációs levél mindennek az alapja és kulcsa. Ezeket érdemes mindig az adott állásra optimalizálni, de általánosságban legyenek benne feltüntetve a releváns tapasztalatok, iskolai végzettség és minden, amit az előző pontban említettünk.
Lényeges a regisztráció is egy álláskereső portálon, mint például a PecsAllas.hu-n, hiszen a jó pozíciók nem fognak csak úgy besétálni az életünkbe, fel kell őket kutatni.
Fontos a kapcsolat- és hálózatépítés is, hiszen egyrészt referenciát is kérhetünk egyes szakmabeliektől, másrészt lehet, hogy álmaink állása nem egy online felületen talál ránk, hanem egy ismerős által.
Ha már részt vettünk néhány interjún, de esetleg sikertelennek bizonyultak, érdemes megfontolni a visszajelzéseket, mert csak tanulhatunk belőlük.
Vágjunk bele türelemmel és kitartással az álláskeresésbe, ne adjuk alább az alapvető igényeinket, de legyünk rugalmasak és pozitívak. Higgyünk benne, hiszen az erőfeszítéseinket hamar siker fogja koronázni.