Sokkoló fotók érkeztek a hömpölygő budapesti árvízről – mutatjuk a képeket

Bonyolulttá vált a közlekedés.

Napok óta igazi ítéletidő van Magyarországon: több helyen szakad az eső, többen tornádókat is lencsevégre kaptak. Rengeteg hazai út és vasúti pálya járhatatlan lett, az úgynevezett villámárvizeknek pedig már halálos áldozatai is vannak.

Budapesten is komoly fennakadásokat okozott,

hogy rövid idő alatt nagy mennyiségű eső esett.

A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai úti kereszteződésnél 70-80 centiméter magasan hömpölygött a víz az aluljáróban, leállt a villamosforgalom is.

Vízelvezetőben elakadt kocsi a Maglódi úton/ Fotó: MTI

A villamossínek közé szorult a férfi lába/ Fotó: MTI

A férfit kiszabadították/ Fotó: MTI

Vidéken sem rózsás a helyzet,

Pilisvörösváron kilépett a medréből egy patak,

így az utat teljesen le kellett zárni.

A MÁV mai közleményéből az derült ki, hogy

bizonytalan ideig szünetel a vasúti forgalom Kaposvár és Mernye között,

mert a csütörtök esti felhőszakadás után sáros víz öntött el a síneket. A vonalon pótlóbuszok közlekednek.

Hasonló a helyzet Neszmély és Süttő között is.

Arról >>ITT<< írtunk, hogy melyik vármegyékre adott ki az Országos Meterológiai Szolgálat, az érintett területeken felhőszakadásra kell számítani.

(MTI)

Valódi Hírek