Kiadták a narancs riasztást több vármegyére: Pénteken bekeményít az időjárás

A katasztrófavédelem fontos dolgokra figyelmezteti a lakosságot.

Másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Heves, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére péntek délelőtt. Az érintett területeken felhőszakadásra kell számítani, az intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Továbbá figyelmeztetést adtak ki Komárom-Esztergom, Fejér, Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére:

ezekben a régiókban is felhőszakadásra kell készülni.

Emellett az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok, jégeső, erős szél, valamint villámlás miatt.

A szakemberek közölték, hogy zivatarokhoz tartozó fő kísérőjelenség továbbra is a felhőszakadás lesz, ennek a Dunántúl nyugati tájain van valamivel alacsonyabb valószínűsége.

Rövid idő alatt 25-50, kisebb körzetekben akár 50 millimétert meghaladó mennyiség gyűlhet össze. Erre, továbbá villámárvízre figyelmeztetnek az Északi-középhegység tágabb környezetében, az Alföld középső, nyugati részén, valamint a Dunántúl északkeleti megyéiben és a Duna mentén.

Mukics Dániel alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hangsúlyozta: villámárvíz esetén autóval semmiképpen sem szabad belehajtani a térdig érő vízbe, mert ha az autó légszűrőjébe víz kerül, a gépkocsi motorja tönkremegy.

Gyalog, motorral és biciklivel se vágjon át senki az úton hömpölygő vízen, mert már

bokáig érő erős vízfolyás is ledöntheti a lábáról az embert

– tette hozzá.

Továbbá rámutatott: a beázó pincéből vagy az épület alagsorából a vizet nem szabad azonnal kiszivattyúzni ha még esik, mert a kiemelt víz a továbbra is beszivárgó csapadék mellett alámoshatja a házat.

A legtöbb esetben a pincében összegyűlt víz magától elszivárog, viszont ha mégis szivattyúzásra van szükség, azt csak a felhőszakadás után érdemes elvégezni, utána pedig a pincét fertőtleníteni kell – fogalmazott a szóvivő.

Emellett ha a meteorológiai szolgálat zivatar vagy felhőszakadás miatt ad ki riasztást, érdemes áramtalanítani a pincét, és magasabbra vinni azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet. Ahol pedig annyira sok csapadék esett, hogy el kell hagyni a házat, azonnal érdemes hívni a 112-es segélyhívó számot – mondta Mukics Dániel.

(MTI)

Valódi Hírek