Kipakolt Jakab Péter: Azért hagytam ott a Jobbikot, mert összejátszottak a Fidesszel

Kemény állítások.

A Nép Pártján elnöke csütörtökön a közösségi oldalán posztolta az alábbiakat:

Ma egy éve annak, hogy lemondtam a Jobbik éléről, majd nemsokkal később kiléptem a pártból is. Akkor nehéz volt. Nem a lemondás, hanem a szembesülés azzal, hogy a Jobbik hogyan képes néhány ember pozíciója érdekében összejátszani a Fidesszel.

Mondogattam is akkor: akik előttem elhagyták a Jobbikot, jellemzően a Fidesznél kötöttek ki. Én vagyok talán az első, aki azért hagyta el a Jobbikot, mert maga a párt kötött ki a Fidesznél.

⏩️Én viszont maradni akarok ott, ahová tartozom: a nép pártján.

⏩️És nem adtuk fel. Borsodban megalakítottuk A Nép Pártján Mozgalmat, amelyhez mára több mint 24 ezren akarnak csatlakozni. Jobboldaliak, baloldaliak, olyanok, akik nem alkusznak a Fidesszel, de nem kérnek a rezsimmel alkudozó ellenzékből sem. Igen, egy évvel ezelőtt a Jobbik meghalt. A Nép Pártján viszont megszületett.

⏩️Új ellenzék, ahol a jobboldali és a baloldali is ugyanazt akarja: igazságot a magyaroknak! Mert az eszköz változhat, de a cél soha.

Vesszen a kormány, győzzön a nép! 🇭🇺


.

Valódi Hírek