Fegyverekkel fogadta a rendőröket a kocsma előtt – eldördült 2 lövés

A zsebéből rántotta ki a pisztolyokat.

Lelövéssel fenyegette a rendőröket egy 58 éves férfi: miután

többszöri felszólításra sem tette le a pisztolyait,

a hatóság egyik embere csípőn lőtte a fegyverest.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányág Tevékenység-irányítási Központjába kedden érkezett bejelentés arról, hogy Becskén, egy ott lakó 58 éves férfi bántalmazott egy idős bácsit, aki meg is sérült.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának egyenruhásai azonnal a helyszínre indultak: egy kocsma előtt megtalálták a testi sértés elkövetésével gyanúsítható férfit, aki a rendőrök láttán

2 maroklőfegyvernek látszó tárgyat vett elő zsebeiből.

A pisztolyokat a rendőrökre szegezte azzal a fenyegetéssel, hogy lelövi őket. A hatóság emberei többször felszólították, hogy dobja el a fegyvereket, de mindhiába.

Ekkor az egyik rendőr szolgálati fegyverével figyelmeztető lövést adott le, amire a férfi az egyik fegyvert eldobta,

a másikat azonban a járőrre szegezte.

Erre a rendőr egy célzott lövést adott le a férfira, amely a csípőjén találta el őt. Súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett, és miután megbilincselték, a mentő rendőri őrzés mellett kórházba szállította a fegyverest.

A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőri intézkedés, valamint a kényszerítő eszközök alkalmazása, azaz a lőfegyverhasználat is jogszerű, szakszerű és arányos volt.

Az ügyben

hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt

a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség eljárást folytat.

(police.hu nyomán)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek