Botrány: Kirúgják a dolgozók felét egy állami cégnél, mert az Orbán-kormány miatt nem jönnek az EU-s pénzek

Mindenkit az út szélén hagynak.

Elbocsátják a dolgozók felét a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-től, uniós források hiányában ugyanis a dolgozóknak már nem maradt feladatuk az EU-s támogatási projektek felügyeletére létrehozott, Rogán Antal minisztériuma alá tartozó cégnél.

A 24.hu arról számolt be, hogy leépítést jelentettek be a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-nél (DKF), miután továbbra sem érkeznek az EU-s pénzek Magyarországra. Információik szerint a tavaly tavasszal még 180 fő feletti létszámú állami cégnél jelenleg 120 ember dolgozik, de két körben legalább a dolgozók felét tervezik elbocsátani.

Az állami céget még 2021-ben hozták létre, tulajdonosi jogait a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó a Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. (DMÜ) gyakorolja, ennek pedig ügyvezetője a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke, Guller Zoltán, aki az állam által felvásárolt Vodafone vezetőségébe is bekerült.

A cég dolga az lett volna, hogy felügyelje a nagyobb állami hivatalok, állami cégek költségvetési és európai uniós projektjeit, valamint, hogy maga is megvalósítson hasonlókat, azonban az uniós pénzek befagyasztásával már nem maradt olyan munka számukra, amit vezényelni tudnának.

Az állami vállalat egyik munkatársa arról számolt be a lapnak, hogy 1-1,5 évig még volt munka, de – fogalmazott –

„az elmúlt időszakban nem kevés malmozás is volt”.

Ő úgy látja, a tavalyi választások után kezdett drasztikusan romlani a helyzet, amikor elvették a 13. és 14. havi fizetéseket, majd pedig leváltották a cég korábbi vezérigazgatóját.

A vállalat csak a tavalyi évben 1,1 milliárd forint értékben adott megrendeléseket a rengeteg állami megbízást bezsebelő 4iG Zrt.-nek, de a kormányzati kampányokat készítő cégeiből tavaly 10 milliárdos osztalékot kivevő Balásy Gyula féltestvére, Balásy Bulcsú Fornax ICT Kft.-je tavaly 780 milliós, idén pedig 220 milliós megbízáshoz jutott a DKF-től.

Valódi Hírek