Nincs vége: Komoly drágulásra figyelmeztetnek a hazai élelmiszergyártó cégek

A szakmai szerveztük azonnali egyeztetést sürget a kormánnyal.

A július 1-jétől életbe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) – közölte a szövetség hétfőn.

Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása, és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetik az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert.

Július 1-jétől a MOHU Mol Zrt. által működtetett koncessziós társaság fogja teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében.

Az élelmiszergyártók folyamatosan jelezték aggályaikat a tervekkel kapcsolatban: meglátásuk szerint olcsóbb és hatékonyabb lett volna a feladatok végrehajtását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, piaci alapokon működtetni.

A FÉSZ szerint a gyártóknak július 1-jétől az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíjak összegének ötszörösét, bizonyos esetekben

akár tízszeresét

kell fizetniük az egyes csomagolóanyagok után. Ez a megemelkedett tétel az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi díj.

Hozzátették, hogy a gyártók önköltségnövekedése kettős: nemcsak a boltokba kerülő csomagolt termékek után kell magasabb díjat fizetni, hanem a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak.

Azaz a gyártóknak nem marad választásuk: kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árát növelni, amit a kiskereskedők majd szintén emelnek – tekintve a saját megnövekedett terheikre. Így végül a vásárlóknak is mélyebben bele kell nyúlniuk a pénztárcájukba, július 1-jétől ugyanis

élelmiszerár-emelkedés várható

a bevezetendő magas díjak miatt.

A FÉSZ meggyőződése az, hogy az élelmiszerárak további emelkedésének megakadályozása, valamint a magyarországi élelmiszeripari vállalkozások talpon maradásának és versenyképességének biztosítása érdekében a díjakat felül kell vizsgálni.

(MTI)

Valódi Hírek