FRISS: Drámai hír érkezett Orbánc kedvenc újságjáról

Hoppá!

Tavaly a magyar állam megvásárolta a Nemzeti Sportot a NER Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványának (KESMA) tulajdonában lévő Mediaworks-től.

A tranzakció értékét titkolták, a sajtó 3 milliárdos összegről írt. Indoklásul „értékmegőrzést” és „a napilap közszolgálati feladatainak ellátásának biztosítását” említette az állami közlemény – írta a K-Monitor.

Kiderült, hogy az első évre vonatkozóan, bár az nem volt teljes, az állami tulajdonú N.S. Média és Vagyonkezelő 3,8 milliárdos mérlegfőösszeget tüntetett fel, amiből 1 milliárd forint a „brandérték”.

A cég 762,5 milliós nettó árbevétellel minimálisan veszteséges lett, 1,3 millió Ft mínuszban zárt.

A veszteséget az alapító által a cégbe tett 875 millió Ft közpénzből fedezték. A céggel az állam nem vett ingatlant, vagy nagyobb értékű tárgyi eszközöket.

A Nemzeti Sport főszerkesztője Szöllősi György, a miniszterelnök egyik kedvenc újságírója.

Valódi Hírek