Megbüntettek egy diákot Alekosz miatt – az ex-villalakó meglepő dolgot tett

A tanuló a celeb titulusait is felsorolta a lapon.

Szaktanári figyelmeztetést kapott egy diák, amiért a földrajz témazárójára Nagy Alekosz nevét írta, ráadásul a celeb titulusait is felsorolta a papíron. Főhősünk azonban a tanuló védelmére kelt, kijelentette: ombudsmanhoz, sőt Pintér Sándor belügyminiszterhez fordul, ha nem vonják vissza a szaktanárit – derült ki Alekosz pénteki Facebook-bejegyzéséből.

Az egykori villalakó posztját változtatás nélkül idéztük:

„𝗦𝗭𝗔𝗞𝗧𝗔𝗡𝗔́𝗥𝗜 𝗜𝗡𝗧𝗢̋
🇭🇺😡🇭🇺
Mostanában sok baj van a tanárokkal. Mint hogyha a nagypolitizálás közepette megfeledkeztek volna hivatásuk lényegéről. Mindenkiben az ellenséget vélik fölfedezni. Mindenhol fideszeseket látnak.
▪️
Tudomásomra jutott, hogy a napokban – szaktanári figyelmeztetésben részesítettek egy tanulót, mert a földrajz témazáró dolgozata 7. megoldásához a következőket írta –

Nagy Alekosz koronaherceg, testépítő, BRFK által megfigyelt, lehallgatott személy, a Karinthy gyűrű várományosa.

▪️
Kérem szépen ez a tanuló itt pusztán csak tényeket állapított meg, relevanciája tehát helytálló, ezek az adatok a nagynyilvánosság számára és előtt nem titkolt valós információk. Ezért kérem a kisdiák azonnali rehabilitálását. Ellenkező esetben ombusdmanhoz – Pintérhez fordulok.
▪️
Az ügy hiteléül, az e-naplóbeírások oldalak szolgál. Bízom a megbotlott tanár – még megmaradt józan ítélőképességében. Talán most még nemtúl késő kijavítania ezt a hibát, hogy személye, ne váljon nevetségesség gúnytárgyává a civilizált világ, Magyarország, és a kollégái előtt. Várom.
▪️
Köszönettel és Tisztelettel Nagy Alekosz – elsőtől negyedikig kitűnő tanuló, majd négyes, hármas, kettes,

nyolcadikban félévkor számtanból és nyelvtanból bukott,

mára pedig könyvetíró vármegyei Sakkmester, tévészereplő.”

(Nagy Alekosz/Facebook)

Valódi Hírek