Váratlanul megszólalt Borkai Zsolt: Újra polgármester lesz belőle?

Visszatért.

Nagy vihart kavart Győrben, hogy kedden a Győri Atlétikai Club (GYAC) elnökének választotta meg Borkai Zsoltot. Most a Telex készített interjút a sze*botrányba keveredett korábbi fideszes polgármesterrel, aki lapnak a „fenyegetésekről” beszélt.

A bukott polgármestert arról is kérdezték, hogy indulna-e 2024-ben a polgármesteri székért, amire úgy válaszolt: ugyan még nem döntött a jelöltségről, de azt mondta, a történtek megerősítették, és

majd eldönti, elmegy-e a falig.

Borkai a lapnak elmondta, nagyjából egy hete kezdődött a történet, amikor – értesülései szerint – Papp Oszkárt, a Győri Atlétikai Club elnökét a fideszes városvezetés berendelte, hogy közöljék vele, elfogyott körülötte a levegő, és mondjon le a GYAC elnöki posztjáról, az utóda pedig Radnóti Ákos sportért felelős fideszes alpolgármester lesz.

Papp – megfogadva az „útmutatást” – ezt meg is tette, ezt követően viszont a klub hét szakosztálya is megkereste Borkait, hogy induljon az elnökségért, mert Radnótiban „nem látják a folytatás lehetőségét” – állította az expolgármester.

„Mondtam nekik, hogy gondolkodom ezen, de egy feltételem van: ha igen lesz a válaszom, nem szeretném, hogy az utolsó pillanatban kifaroljanak mögülem. Átéltem ezt már egyszer, túlélném most is,

de fölöslegesen az ember nem szalad bele egy ilyen pofonba”

– mondta a lapnak Borkai.

„Arra is figyelmeztettem őket, hogy készüljenek ezek után berendelésekre, fenyegetésekre. Meg is történtek ezek. Így váltunk el, és jött a küldöttgyűlésre szóló meghívó, amelyben még az szerepelt, hogy az elnök lemondott, újat választunk”

– tette hozzá.

Borkait végül nagy többséggel, egy tartózkodás mellett választották meg a GYAC elnökének. Így – hívták fel a figyelmet – Borkai Zsolt korábbi jóslata is beválni látszott, mert már kedd éjjel megjelent a városi újságban egy akár fenyegetésnek is tekinthető „cikk”, amelyet hivatalosan közleményként juttatott el a GYAC elnöksége. Az anyag a „Borkai saját karrierje érdekében veszélyezteti a fiatal sportolók és az olimpiára készülők esélyeit” címmel jelent meg.

A közleményben azt állították, „jogilag erősen vitatható módon”, „egy szabálytalanul lezajlott fórumon puccsszerűen” választották meg Borkait.

Papp Oszkár ugyan már korábban fontolgatta lemondását, de kedden „az elnökség kérésére, az egyesület nyugalma, a szakosztályok biztonsága érdekében megváltoztatta szándékát”, és elnök akart maradni. A küldöttülésen hosszú jogvita kezdődött, és a küldöttgyűlés végül Papp lemondását tartotta érvényesnek, és az elnökség szerint „jogszerűtlenül választást rendelt el”, ahol a küldöttek többsége Borkai Zsoltot ellenjelölt hiányában megválasztotta elnöknek – állította közleményében az elnökség.

„Borkai egyéni ambícióival, erőszakos viselkedésével több mint ezer győri fiatal sportoló edzéslehetőségét teszi kockára éppúgy, mint az olimpiára készülő sportolók karrierjét”

– írta az elnökség.

„Saját karrierje érdekében veszélyezteti azt a 185 millió forintos kormányzati és csaknem 100 millió forintos önkormányzati támogatás jogszerű, sportcélú felhasználását, aminek előteremtését Győr város vezetésének és a lemondatott Papp Oszkár szakmai munkája alapozta meg”

– olvasható közleményükben.

Borkai pedig nem volt rest, négy év után újraaktiválta Facebook-oldalát (is), és máris válaszolt első posztjában Radnóti Ákosnak.

„Hogy értetted azt, hogy én veszélyeztetem az olimpiára készülő fiatalok esélyeit?

Egy demokratikus választás kereten belül választott egy közösség vezetőjének, amelyet

minden erőtökkel meg akartatok puccsolni.

Mi jön ezután?

Ellehetetlenítitek a klubot?

Nem utaljátok el a klubnak járó pénzt?

Bezárjátok a klubot?

Esetleg a családtagokat megfélemlítve próbáltok nyomást gyakorolni?

Ez jön?”

– írta dühös hangvételű posztjában Borkai Zsolt.

„Egy biztos, hogy nem fogom hagyni sem magamat, és még inkább azt az ezer fiatal sportolót, akik a klubokban edzenek.

Elnökként értük fogok dolgozni”

– jelentette ki a Telexnek Borkai Zsolt.

A bukott fideszes polgármesterrel készült teljes interjú >>ITT<< olvasható.

Kapcsolódó:

Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt

Súlyos dolgok derültek ki Borkai Zsolt jachtos ügyvédjéről

Tovább dagad a botrány: Elképesztő fordulat történt Borkai Zsolték ügyében

 

Valódi Hírek