Lemondásra szólították fel Orbán Viktort a tüntetők

„Takarodjon el a Fidesz, takarítsuk el Orbán Viktort!” – kiáltották kórusban.

Mint ismert, június 1-jén csütörtökön az ország számos pontján – köztük a fővárosban is – tüntetést szerveztek a státusztörvény bevezetése ellen, valamint hogy kiálljanak az oktatásért. A budapesti tüntetésen felszólalt Perlaki-Boros Noel és Mészáros Bence, az Egységes Diákfront tagjai is.

„Takarodjon el a Fidesz, takarítsuk el Orbán Viktort, de ordítva, amíg az unióban vagyunk!”

– jelentette ki Perlaki-Boros Noel, a szervezet elnökségi tagja a tüntetésen.

A tömeg a Belügyminisztérium épületétől a Nádor utcáig vonul.

Mészáros Bence arról beszélt, hogy elegük van a magyar közélet állapotából, a tanárok, a mentősök és a tűzoltók alacsony béréből.

Hozzátette: a parlamentben

„bűnözők ülnek ma is, akik minden nap hazaárulást követnek el”.

Mint elmondta, szerinte megpróbálják őket ellehetetleníteni.

Perlaki-Boros Noel a jelenlegi helyzetet állította párhuzamba a magyarok ’48-ban és ’56-ban tanúsított magatartásával. Közölte: nem szabad csendben tűrni.

„Legyen hangos újra a »Talpra, magyar!« Takarodjon el a Fidesz, takarítsuk el Orbán Viktort, de ordítva, amíg az unióban vagyunk!”

– jelentette ki a Tanítanék Mozgalom tagja.

FRISSÍTÉS:

A Mérce helyszíni tudósítása szerint a rendőrök körbezárták a vonuló diákokat.

Mint írták, munkatársuk önként távozna, azonban csak igazoltatás után engedik el a rendőrök, akik többeket szúrópróbaszerűen is átvizsgálnak.

A helyszínen vannak 14 éves gyerekek is. Többen arról számoltak be, hogy

meg akarják őket félemlíteni a rendőrök,

pedig nem tanúsítottak semmilyen erőszakos magatartást.

Valódi Hírek