Forrnak az indulatok: Nekimentek az önkormányzatok Pintérnek egy újabb hirtelen jött ötlete miatt

Kiütötték a biztosítékot az illetékesek.

Egyre több kérdés merül fel annak kapcsán, hogy július 1-től az állam veszi át az önkormányzatoktól a védőnői szolgálatok működtetését.

Beszámoltunk róla, hogy a hírek szerint a kormányzat egy olyan nyomtatvány kitöltésére kötelezi őket, amelyben gyermekeik szinte valamennyi adatát meg kell adniuk, engedélyt kérnek „kamerarendszer által rögzített képmás” kezeléséhez, és tájékoztatják őket arról, hogy „a munkáltató jogos érdeke alapján ellenőrizheti a számítógép, internet, hivatali e-mail és telefon, a munkavállalóhoz tartozó személygépkocsi adatait”.

Nem csak a védőnők adtak hangot félelmeiknek, de az önkormányzatok is rendkívül aggályosnak tartják az intézkedést.

„Az egészségügyi alapellátás államosítása, ideértve a védőnői szolgálatot is,

szakmailag nem védhető.

Ezeknek az ellátásoknak a helyi szükségletekhez kell igazodniuk, erről pedig legjobban helyben tudnak dönteni. Ez a döntés nem szól másról, mint az önkormányzati jogok és vagyon elvételéről, a kormányzat önmagáért való központosítási mániájáról. Az egységes szakmai kontrollja ugyanis államosítás nélkül is megoldható lenne”

– közölte Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester, aki hozzátette, a kormány a szociális ágazat szétverésével már így is súlyos károkat okozott és félő, hogy a jól működő védőnői rendszert is tönkreteszi az állam.

A Népszava most arról írt, hogy hasonló állásponton van az ügyben az általuk megkérdezett többi kerület is. A józsefvárosi önkormányzat szerint

„az egész egészségügyi reformnak az a lényege, hogy a kapacitás- és munkaerő-hiányhoz igazodva

központosítják és szűkítik az ellátórendszert.

A kisebb kórházak leépítésétől, a szakrendelők egyelőre elvetett államosítási tervén át a védőnői szolgálat átalakításáig minden erről szól.”

A II. kerületi önkormányzat közölte: szerintük is helyesebb lenne, ha a lakosok közelében maradna a védőnői hálózat, velük pedig az önkormányzat áll a legszorosabb kapcsolatban.

Nem támogatja a védőnői szolgálat kiemelését az önkormányzati felelősség alól a XIII. kerület sem, ugyanis az alapellátásokról és az önkormányzatokról szóló törvény szerint az alapellátások döntő része kötelező önkormányzati feladat volt, de tavaly mindkettőt felülírták. Így a decemberben megjelent jogszabály-módosítások értelmében

újabb önkormányzati feladatot és hatásköröket vonnak el.

Ennek kereteiben szervezik át a háziorvosi ügyeleteket is, amelynek működőképességével kapcsolatban erős kritikákat fogalmazott meg Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, a legutóbbi testületi ülés után.

A védőnői ellátásáért 2023. június végéig fizet az önkormányzatoknak az állam, azt követően a vármegyei intézmény – vagyis a megyei kórház – gyakorolja a munkáltatói jogokat. Budapesten a centrum kórházak, a XIII. kerület például az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház irányítása alá tartozik majd, míg a VII. kerület a Dél-Pestihez – írták.

A Népszavának elküldött önkormányzati értékelésekből az derült ki, hogy a lakosság szereti és elismeri a védőnők munkáját.

Újbuda Önkormányzata hangsúlyozta:

„A védőnők körében nagy a félelem, elkeseredettség, már többen jelezték, hogy a központosítást követő munkáltatói váltás miatt

többükben érlelődik a pályaelhagyás gondolata.

Ha ehhez egzisztenciális-finanszírozási romlás is járul, akár felére csökkenhet a védőnők száma a kerületben, ami már komoly ellátási nehézséget okozhat.”

Mint megírtuk, a kormánypárt elkaszálta a települések védőnői szolgálatának megvédéséért benyújtott törvényjavaslatot.

„Több tucat önkormányzattal – köztük kormánypártiakkal –, valamint szakmai szervezetekkel egyeztetve a Demokratikus Koalíció törvénymódosítást nyújtott be, amely megakadályozná, hogy az Orbán-kormány elvegye a településektől az eddig jól működő védőnői szolgálatokat.

A Fidesz azonban leszavazta a javaslatot a parlament Népjóléti Bizottságában”

– közölte Varga Zoltán lapunkhoz is eljuttatott csütörtöki közleményében.

Kapcsolódó:

Döntött a Belügyminisztérium: Már a védőnőket is megfegyelmeznék Pintérék

https://nyugatifeny.hu/2023/06/01/dk-a-fidesz-elkaszalta-a-telepulesek-vedonoi-szolgalatanak-megvedeseeert-benyujtott-torvenyjavaslatot

Valódi Hírek