Váratlant húzott a spanyol kormány rögtön az EU soros elnökségének betöltése előtt

Nem várnak decemberig.

Előrehozott parlamenti választásokat jelentett be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfőn Madridban. Az eredetileg decemberben esedékes szavazást július 23-ra időzítik.

A kormányfő a vasárnapi helyhatósági választások eredményére hivatkozott a döntés indoklásakor, amelyen az országot koalícióban kormányzó pártok, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), valamint az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos)

vereséget szenvedtek,

elveszítve az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében.

„Mint miniszterelnök, és mint a szocialista párt főtitkára,

első személyben vállalom a felelősséget az eredményekért.

Úgy gondolom, hogy erre választ kell adni, a népakaratnak alávetve demokratikus mandátumunkat”

– fogalmazott Sánchez a rendkívüli televíziós beszédében.

A miniszterelnök szót ejtett arról, hogy az ország túljutóban van a koronavírus-járványon, a négy évvel ezelőtt ígért reformokat is megteremtették, sőt júliustól az Európai Unió elnökségét is a magukénak tudhatják.

Elmondása szerint ezek miatt is szükséges, hogy a választók tisztázzák, milyen politikát várnak a nemzet kormányától, és

milyen politikai erőknek kell ezt irányítani.

Mint mondta, VI. Fülöp spanyol királyt reggel tájékoztatta arról, hogy a nap folyamán soron kívüli kormányülésen elfogadják a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról szóló döntést.

A magyar kormány számára jövő júliustól esedékes az EU soros elnökségi posztjának betöltése, bár az utóbbi napokban az Európai Parlament aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktorék biztos képesek lesznek-e ellátni az elnökséggel kapcsolatos feladatokat.

(MTI)

Valódi Hírek