Kiterítette a lapokat Orbán főtanácsadója: Meglepő dolgot léphet a kormány az EU ellen

Perre mennek Orbánék.

Bóka János, a kormányfő EU-s főtanácsadója, interjút adott a Financial Timesnak, amelyben arról beszélt, hogy – szerinte – az uniós pénzek nem befagyasztott részéért jól haladnak a tárgyalások, azt viszont nem lehet még látni, hogy mi lesz a befagyasztott pénzek sorsa.

Mint a 24.hu megjegyezte, Bóka egyike a két államtitkárnak, akiknek a kezében valóban összefutnak az uniós pénzekért folyó tárgyalások szálai, ezért viszonylag pontos képet adhat arról, hogy állnak a tárgyalások.

„A kondicionalitási eljárás befagyasztotta a Magyarországnak járó fejlesztési pénzek egy részét, három operatív program 55 százalékát. A maradék részhez viszont azért nem férünk hozzá, mert van egy horizontális feljogosító feltételek nevű kitétel az új hétéves költségvetésben, amely szerint az Európai Bizottság megtagadhatja a pénzek kifizetését, ha egy adott ország nem tartja be az Alapjogi Chartában leírt értékeket”

– magyarázta Bóka János.

Kifejtette: itt is különböző szintű blokkolások vannak. A nemrég elfogadott igazságügyi reform a fennmaradó pénzek egészét blokkoló horizontális feltételeket oldaná fel,

„ez a nekünk járó pénz nagy része”.

Ezzel kapcsolatban Bóka közölte, hogy meglátása szerint „jól haladnak a tárgyalások”.

Ugyanakkor ezeknek a fejlesztési pénzeknek kisebb részeit blokkolják, többnyire olyan ügyek miatt, amelyek politikai szempontból kiemelten fontosak az Orbán-kormánynak. Ilyen például

  • a menekültekkel szembeni bánásmód,
  • a családvédelminek nevezett homofóbnak tartott kirekesztő törvény,
  • vagy az egyetemek függetlensége.

Orbán főtanácsadója szerint

ezekben az ügyekben akár perelhet is a magyar kormány.

Érdemes megjegyezni, hogy ez csak a források kisebb részét érinti, így csupán ezen pénzek ügyében akadékoskodhat tovább a magyar kormány.

Bóka János úgy látja:

„az igazságügyi reformmal kapcsolatos megegyezés új lendületet adott a tárgyalásoknak, több a bizalom mindkét oldalról, mint korábban.”

A Financial Times kitért arra is, hogy a többi forrással kapcsolatban – ahol érdemibb lépésekre van szükség –

nem látni még az előrelépést.

Valódi Hírek