Videóval: Akkora badarságot mondott a fideszes képviselő, hogy azzal fűteni lehetne a Napot

Szakértők szerint valami nem stimmel.

1956-ban az Üllői úti laktanyához készülő tankok 80 százalékán ukrán felirat volt – mondta Zombory Miklós, a IX. kerület fideszes önkormányzati képviselője csütörtökön a helyi képviselő-testület ülésén.

Gyurákovics Andrea kormánypárti frakcióvezető javaslata alapján került az Országgyűlés határozata az asztalra, amellyel a kerületi önkormányzat „békepárti határozathoz” való csatlakozását célozta meg.

Ezzel kapcsolatban szólalt fel Zombory, aki első körben elítélte a háborút, majd hozzátette, számára egyértelmű, hogy ki kezdte azt.

A képviselő utána 1956-ról kezdett beszélni: elmondása szerint a fővárosban több égő tankot is látott, amelyeknek

80 százaléka nem orosz, hanem ukrán volt

(akkor éppen nem létezett önálló Ukrajna és Oroszország, mert Szovjetunió volt helyette).

Kovács Gyula nyugalmazott alezredes az rtl.hu-nak elmondta, hogy a forradalomban a cserkaszi hadosztály harckocsijai is részt vettek, a szovjet tankoknak azonban sosem volt olyan megkülönböztető jelzésük, amely utalt volna az állomásozási helyükre.

(via rtl.hu)

Valódi Hírek