Mi folyik itt? Újabb két kulcsember távozik a Telextől

Reagáltak a történtekre.

A Kreatív értesülései szerint Rovó Attila főszerkesztő-helyettes, valamint Haász János szerkesztő is távozik a Telextől.

Az információkat a hírportál is megerősítette: arról írtak, hogy működési változásokra, további fejlődésre van szükség, a változások pedig nem mindenkit érintenek komfortosan.

„Sajnáljuk a távozásokat, sok sikert kívánunk nekik. Ugyanakkor célunk továbbra is az, hogy az ország legmeghatározóbb politikai, közéleti lapja legyünk, és ezen az úton teljes hitünkkel és tudásunkkal haladunk tovább”

– tették hozzá.

Haász pénteken a közösségi oldalán kommentálta a távozást, bár neki kissé más a meglátása a történtekről.

Bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„>>A Telex eljutott arra a pontra, hogy a további fejlődése, stratégiai céljai elérése érdekében belső, működési változásokra van szüksége, és ezek a változások nem mindenkinek komfortosak.<<

Hát ez így ebben a formában, hogy a Markos-Nádast idézzem fel,

rohadtul nem igaz.

De az igen, hogy hamarosan sajnos véget kell érnie a húszéves Index-Telex történetnek az életemben.

De nyugi: visszatérek!

Az értesülések szerint Rovó a hvg.hu-nál fogja folytatni a munkát, az Itthon rovatot fogja vezetni, valamint a HVG360 anyagainak szerkesztésében is részt fog venni.

Ő szintén a Facebookon reagált a történtekre, bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„Távozom a Telextől.

Alapító főszerkesztő-helyettesként mindig örömmel és büszkeséggel tekintek majd vissza a lap kezdeti korszakára, az építkezésre, a közös munkára a tehetséges kollégáimmal.

Most itt az idő továbblépni. A Hvg.hu-nál csinálhatom majd azt, amit a legjobban szeretek ebben a szakmában: a kitalálástól a megjelenés pillanatáig segíteni fontos, érdekes és jó írások elkészültét, minden tudásomat hozzátenni a kreatív folyamatokhoz.

Köszönöm a Telexnek az eddigieket, és sziasztok, köszönöm a Hvg.hu-nak a továbbiakat, és sziasztok!”

(Rovó Attila/Facebook/Haász János szerzői oldal/Facebook)

(Képünkön Haász János és Dull Szabolcs látható, utóbbi a Telex főszerkesztője látható)

Valódi Hírek