Megható szavakkal búcsúztak Vágó Istvántól a Szent István parkban

Verebes István és Gyurcsány Ferenc mondott beszédet.

A Szent István parkban tartott Vágó István tiszteletére megemlékezést a DK, amelyen az elhunyt politikus tisztelőit várták. A helyszínen a televíziós kollégái, valamint politikustársai is lerótták kegyeletüket. Búcsúbeszédet Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, valamint Verebes István színművész, Vágó egyik legközelibb barátja mondott.

Sok tisztelője vett búcsút Vágó Istvántól. Fotó: Nyugati Fény

Az eseményen a jelenlévőket köszöntő Gyurcsány Ferenc elmondta: kitűnő embertől vesznek búcsút. A DK elnöke szerint igen sokoldalú volt Vágó, akit az ország jelentős része kvízprofesszorként ismert. Mindemellett nyelvzseni, végzettsége szerint gyógyszerész-vegyészmérnök, zsidó származású magyar ember, szkeptikus volt, aki 9 nyelven beszélt, az utolsó éveiben pedig DK-s politikusként tevékenykedett.

A pártelnök szerint a népszerű televíziós

ugyanolyan volt magánemberként, mint ahogyan a képernyőn megismerhették őt; nem volt két arca.

Az édesapja javaslatára vegyészmérnöknek tanult, amikor választhatott a nyelvészet és a kémia között. Ennek ellenére továbbra is foglalkozott a magyar nyelvvel, Grétsy Lászlóval Álljunk meg egy szóra! címen közös nyelvészeti műsort is vezetett.

Iskolai tanulmányai alatt zenélni kezdett, kedvenc műfaja a dzsessz volt. Az iskolai művészeti érdeklődése ellenére hosszú éveken keresztül nem hódolt a hobbijának. Később azonban a Favágók zenekar élén újra zenélt.

Gyurcsány racionális szívemberként aposztrofálta Vágót. Úgy fogalmazott: Vágó István „érzelmesen racionális” ember volt.

A pályakezdő Vágó a 70-es években a Riporter kerestetikben tűnt fel, majd Vitray Tamás felkérésére vezetett egy népszerű barkochbaműsort. 37 éven keresztül televíziózott, a legismertebbé a Legyen Ön is milliomos! című műsorral vált, amelyet közel 1100 adáson keresztül vezetett 2000 és 2008 között.

Felidézte, hogy Vágó István a szakmai-tudományos életben a tudományosan alátámasztható érvek embere volt, ezért nem volt vallásos, nem hitt Istenben. A Szkeptikusok Társaságában éppen ezért vállalt szerepet; ateistának vallotta magát.

Emellett mégis hívő volt: az emberekben hitt fogalmazott a pártelnök. Hozzátette: Vágó István a vallást nem gyakorló családból származott. Rokonai között voltak emberek, akik megjárták Auschwitzot, és ez nyomot hagyott a személyiségében mondta.

A kvízprofesszor saját elmondása szerint 1968-ban Nyugat-Berlinben lekéste a vonatcsatlakozást: akkor döbbent rá, hogy neki a nyugaton tapasztalható szabadság kell.

Ekkortól vallotta magát liberálisnak.

A 90-es években rendszeresen kampányolt az SZDSZ mellett, sokszor éjszakába nyúlóan. Mindemellett nem volt a párt tagja idézte fel Gyurcsány.

A professzor társaival, Czeizel Endrével, Ranschburg Jenővel közösen a DK-s értelmiséghez tartozott. Vágó a 2010-es években csatlakozott lépett a pártba. Szoros emberi kapcsolat jött létre a szervezet tagjai és közte mondta Gyurcsány.

Vágó István szerette a szabadon megformált mondatokat, azonban Gyurcsány egyik beszédét, amelyet vázlatként megírt magának a pártelnök, elrakta magának. Ez mély nyomot hagyott a DK vezetőjében.

Ég áldjon, Vágó István!

búcsúzott Gyurcsány Ferenc.

Verebes István a búcsúzó közönség előtt felidézte: amikor megkapta a búcsúztatóhoz a felkérést, töprengni kezdett rajta, mit mondjon. Egy orosz írónő könyvéből kimásolt néhány mondatot a búcsúeseményt megelőzően, amely az élet értelméről szól.

A színművész felidézte az egyik utolsó találkozásukat, és megjegyezte: megcsapta a halál szele, amikor Vágó István távozásával szembesült. Azt mondta: a jelenlévők tisztában vannak barátja szellemi nagyságával, ő azonban a köztük lévő bizalmas viszonyukról osztott meg inkább részleteket.

Verebes Vágó mosolyát és nevetését őrzi magában leginkább. Bár voltak vitáik, mindig jól érezték magukat egymással, ezt elősegítette, hogy a professzor mindig jó hangulatú ember volt mondta Verebes.

A barátságunk nem egyetértésen alapult. Nagyon sok mindenben nem értettünk egyet (…) Egy valamiben nagyon egyetértettünk:

abban, hogy az ember (…) morális szándékának feddhetetlennek kell lenni!

A humort, a jó modort és a tisztességet közös nevezőjüknek tartja. Sokat vitatkoztak, ütköztették a véleményüket, és kiemelte,

Vágó ezek alatt mindig alapos volt.

Ljudmila Ulickaja kortárs írótól idézett, majd kitért rá, hogy az elmúlt 40 évben egyetlen rendszer sem volt felhőtlen.

Beszélgetésükkor

Vágótól mindig tanult, hogyan kell megfelelően viselkedni.

Verebes szerint a professzor takarékos volt, de furcsa módon. Nem szeretett cigarettát és telefont kölcsönadni, azonban a vacsoraasztalnál mindig bőséges választék volt náluk.

Felhívta rá a figyelmet, hogy életében annak sem örült volna a tévés, ha megtudta volna, hogy virágot visznek a megemlékezők a sírjára. Azt is elmondta Verebes: a köztük lévő egyik legfontosabb különbség, hogy Vágó nem szerette a bort, ő azonban igen. A színművész végül egy pohár borral búcsúzott Vágó Istvántól a barátságukra visszaemlékezve.

Az ATV és Vágó István pártja, a DK élőben közvetítette a búcsúrendezvényt. A párt közvetítését alább lehet visszanézni:

Valódi Hírek