Kifakadt Kiszel Tünde: Úgy érzi, nem volt szükség a tévében a műveltségére

Nem tudta megvillantani a tudását.

A Story magazinnak adott interjút Kiszel Tünde, az ország fotómodellje. Tünde arról beszélt, hogy több jót hozott neki a celebvilág, mint rosszat, mégis

úgyérzi, hogy az emberek félreismerték.

Az ismert médiaszemélyiség arról beszélt, hogy a tévében

nem volt szükség a műveltségére, és ráerőszakoltak (sic!) egy karaktert,

amely igazából nem ő volt.

Hozzátette:

„a showbiznisz már csak ilyen, és nehéz kilépni, ha már beskatulyáztak”.

Megjegyezte: megérti, hogy kevésbé lett volna érdekes, ha négy és fél órás Wagner-operákról mesél, amelyeket már gyerekkora óta „falt„.

Kiemelte, hogy vannak olyan pillanatok az életében, amelyeket senki nem vehet el tőle, például azt, hogy interjút készíthetett Sinkovits Imrével, Luciano Pavarottival vagy éppen Sylvester Stallonnéval. Tünde úgy érzi, hogy ilyenkor megvillanthatta a tudását.

A naptárak dámája arról is beszélt, hogy mit csinál (a naptárakon kívül) mostanában:

„Nemrég egy esküvőn is én voltam a sztárvendég.

Ujjongtak, amikor beléptem, szóval lubickolok az emberek szeretetében.

Emellett szépségversenyeken zsűrizek, tévés felkéréseknek teszek eleget”.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek