Irgalmatlanul kiakadt a mentőszolgálat: Szerintük politikai támadást indítottak ellenük a Gálvölgyi-ügy miatt

Beindult a gyűlöletcunami.

Hiába hívták, nem ment ki a mentő Gálvölgyi Jánoshoz. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elismerte, hogy hibázott a mentésirányító. Pintér Sándor belső vizsgálatot kezdeményezett a mentőknél, és a rendőrség is nyomoz az ügyben.

Mindeközben megszólalt egy mentésirányító is, aki arról beszélt, hogy óriási nyomás nehezedik rájuk, és nem kizárt, hogy valaki azért hal meg, mert nem ér oda hozzá időben a mentő, emiatt pedig előfordul, hogy valaki szerencsétlenül jár, akár meg is halhat.

Az mentőszolgálat szerint gyűlöletcunami zúdult rájuk. Egy bejegyzést is közzétettek a Facebookon. Mutatjuk:

Az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségét 8500 elkötelezett életmentő alkotja, akiket egy nemes cél, a segíteni akarás köt össze.

Munkájukra hivatásként tekintenek, amit a legmagasabb szakmai színvonalon szolgálnak a nap minden percében, tekintet nélkül a betegek társadalmi-, vallási-, etnikai- vagy egyéb hovatartozására.

Egy ismert művész esete kapcsán vétett irányítói hiba miatt ezt most több médium is kétségbe vonta és politikai támadást indítottak a mentőszolgálat ellen.

Ezzel azt a hamis látszatot keltik, hogy a bajtársak nem tesznek meg mindent a betegekért és megkérdőjelezik a mentők szakértelmét, amivel évente 1.2 millió rászorulónak segítenek.

Az Országos Mentőszolgálat bajtársai továbbra is legjobb tudásuk szerint, lelkiismeretesen végzik munkájukat és segítenek MINDEN RÁSZORULÓNAK!

Köszönjük áldozatos szolgálatukat!

(Országos Mentőszolgálat/ Facebook)

Valódi Hírek