Megszólalt egy mentésirányító a Gálvölgyi-ügyről: Megdöbbentő dolgokat mondott

Nehéz helyzetben vannak a mentők.

Hosszú várakozás után sem jött ki a mentő a hirtelen rossz állapotba kerülő Gálvölgyi Jánoshoz. A Kossuth-díjas színművész ügye nagyon felkavarta a hazai közéletet.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elismerte, hogy a mentésirányító hibázott. Azóta pedig már kiderült, hogy Pintér Sándor belügyminiszter is vizsgálatot indított a mentőknél.

Az ATV-nek nyilatkozott az ügyről Illés István, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke is. Szerinte nem lenne ekkora ügy, ha nem egy országos ismert személyről lenne szó:

„Szerintem nem. Úgy gondolom, hogy a nagy nyilvánosság, a sajtóhírek rásegítettek erre a vizsgálatra”

Azt is mondta, hogy a mentésirányítókra óriási nyomás nehezedik, és nem kizárt, hogy valaki azért hal meg, mert nem ér oda hozzá időben a mentő.

„Benne van a pakliban, igen, de természetesen mindig megpróbálják a legsürgősebb eseteket prioritásként kezelni. De mondom még egyszer: ha egyszer nincs szabad mentőegység, akkor nem lehetséges az, hogy azonnal vagy megfelelő időben odaérjen”

– fogalmazott.

Valódi Hírek