Hatalmas vihar kerekedett Orbánék haverja miatt Szlovákiában

Az elnök keményet lépett.

Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke a Facebook-oldalán jelentette be, hogy jogi lépéseket tesz Robert Fico korábbi államfő ellen. Fico hazugságokat terjeszt a köztársasági elnökről: amerikai ügynöknek nevezte, és azzal vádolta, hogy egy Soros György által irányított kormányt kíván felállítani.

Fico vádaskodása odáig vezetett, hogy Čaputová és a szerettei halálos fenyegetéseket kaptak.

„Nem fogom elmagyarázni sokadik alkalommal, hogy

mindez abszolút hazugság,

és hosszasan ecsetelni, hogy a járási, a kerületi és végül az alkotmánybíróság is egyértelműen kimondta, hogy ezek a vádak megalapozatlanok, és átlépik a politikai csatározás határait. Fico képviselő ezt tudja. És azt is tudja, hogy gyűlölködő hazugságaival

valakit célponttá tenni Szlovákiában korábban már vezetett gyilkossághoz”

– jelentette ki az államfő.

Hozzátette: nem süllyed le Fico szintjére, viszont minden törvényes eszközt megragad hogy anyaként aki megvédje gyermekeit és állampolgárként, hogy megóvja azt az intézményt (köztársaság), amit jelenleg ő képvisel.

Mutatjuk Čaputová Facebook-bejegyzését:


(parameter.sk/Zuzana Čaputová/Facebook)

Valódi Hírek