Azt a betyárját! Röhejes, hogy mennyivel akarják emelni a nyugdíjat Orbánék jövőre

Kijöttek a számok.

A kormány az uniós kötelezettségének eleget téve április végéig elkészítette és elküldte a konvergenciaprogramot, amelyből kiderül, hogy milyen gazdasági sarokszámokkal számolnak 2024-re vonatkozóan.

A friss dokumentumban foglaltak szerint az Orbán-kormány 2024-re 6 százalékos inflációt vár, ez azt jelenti, hogy

6 százalékos nyugdíjemelés

jöhet jövő év januárjában.

Alig négy hónappal ezelőtt, tavaly december végén a Pénzügyminisztérium a makrogazdasági kitekintőjében még 4,3 százalékos inflációval számolt 2024-re. Tehát 1,7 százalékpontot rontottak a prognózison.

Ismert, hogy az ellátásokat 15 százalékkalemelték” idén, miközben a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján számolt kumulált árindex az első három hónapban 27 százalék volt, vagyis jóval nagyobb emelés is indokolt lenne.

A kormány azonban egyelőre kivár, ugyanis reális forgatókönyvnek látják, hogy 15 százalék lesz éves átlagban az infláció mértéke idén.

A 2021-es és 2022-es évekkel ellentétben tehát úgy néz ki, idén nem lesz előrehozott, nyári nyugdíjkorrekció, ezzel megvárhatják a jogszabályban rögzített november hónapot.

(mfor.hu)

Valódi Hírek