Három nappal a látogatása után beintett Ferenc pápának a Fidesz-többség

Elment a pápa, elmúlt a kereszténység.

Április 30-án Ferenc pápa arra kérte a magyarokat, hogy legyenek befogadók és viseljék szívükön a kisebbségek sorsát – adtuk hírül Ferenc pápa látogatásának zárónapján.

„Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni:

önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások,

menekültek,

szegények”

– mondta Őszentsége.

Alig ment el a pápa az országból, mit ad Isten?

Semjén Zsoltkereszténydemokratái” a parlament elé terjesztettek egy politikai nyilatkozatot, hogy ők bizony elutasítják a „migrációt”. A javaslatot szinte azonnal meg is szavazták a fideszes álkeresztények.

„Nem akarunk bevándorlóországgá válni”

– jelentették ki.

A kérdés már csak az, hogy miképp egyeztethető össze a – nem a velük összemosott gazdasági bevándorlók – elzavarása a keresztényi szeretettel.

Ferenc pápa nem lenne büszke.

(Telex/Nyugati Fény)

Valódi Hírek