Ferenc pápa rögtön a távozása után szokatlanul erős üzenetet küldött a hatalmon lévőknek

Ezen Orbán Viktorék is törpölhetnek.

Május 3-án, szerdán van a sajtószabadság világnapja, ebből az alkalomból Ferenc pápa is üzent.

Az egyházfő Twitteren arról írt, hogy a független sajtó egy ország egészséges működésének fontos mutatója. Meglátása szerint

a diktatúrák gyorsan korlátok közé szorítják és elnyomják a média szabadságát,

pedig olyan újságírokra van szükség, akik szabadon alkothatnak, és akik segítenek, hogy ne feledkezzünk el a szenvedésről, amely több helyzetben is jelen lehet.

Őszentsége vasárnap késő délután köszönt el a magyaroktól, miután véget ért a háromnapos apostoli látogatása Budapesten. A kormány tagjai szerint csodásan sikerült a hétvége, miközben az egyházfő nagyon fontos üzentet is közvetített Orbánéknak.

Ferenc pápa ugyanis azt kérte, hogy a magyarok legyenek befogadóak a kisebbségekkel szemben, meglátása szerint az idegenek, mások, és menekültek zárt kapuk előtt találják magukat.

Eközben Semjén Zsolt „kereszténydemokratái” olyan politikai nyilatkozatott tettek le a parlamentben az asztalra, amely elutasítja a „migrációt”. Ezt azóta már meg is szavazták.


(Pope Francis/Twitter)

Valódi Hírek