Kikotyogták: Orbánék kifarolhatnak Trump mögül; már meg is van, kit szemeltek ki helyette

A volt elnök pere sem segít az ügyön.

Szinte rajonganak az amerikai konzervatívok Orbán Viktorért, a tengeren túli jobboldal éves találkozóján, a CPAC-n is mondott már beszédet a miniszterelnök, ahol a texasi közönség álló ovációval fogadta a már olyan sokszor hallott „az anya nő, az apa férfi” szlogenjét.

Sőt, Orbán körei már régóta kapcsolatban állnak azzal a konzervatív társasággal, amely a magyar kormány módszereit népszerűsíti, és amely sokáig Donald Trump republikánus riválisát, Ron DeSantist támogatta.

Orbán kapcsolatait a republikánusokkal nagyban befolyásolta az a Thomas Péterffy, aki nemrég bankot akart alapítani Magyarországon. Péterffy és körei korábban DeSantis mögé álltak a választásokon, de a látszat szerint az utóbbi időben inkább Trump mellett tették le a voksukat.

Pedig a The Guardian arról cikkezett pár hete, hogy Orbán DeSantis mellé állna, sőt Novák Katalin már találkozott is a floridai kormányzóval, ahol Péterffy is megjelent. Utóbbi 570 ezer dollárt költött a republikánus jelölt kampányára, Péterffy alapítványának vezérigazgatója pedig

az Egyesült Államok „új elnökeke”-ként mutatta be DeSantist.

Péterffy nem sokkal később abbahagyta a jelölt pénzelését, mivel Trumpot perbe fogták illegális kampányfinanszírozás miatt.

Orbán nemrég a Twitteren állt ki a több mint 30 vádpontban gyanúsított Trump mellett, sőt üzent is neki:

„Folytassa a harcot, Elnök Úr! Mi Önnel vagyunk!”

Az utóbbi időben azonban megfordult a kormánytagok fejében, hogy érdemes-e Trumpba fektetni minden pénzüket, valamint egy neve elhallgatását kérő volt magyar diplomata is arról nyilatkozott, hogy Orbánék DeSantis, és más republikánusok felé is nyitottak.

Sőt a floridai kormányzó nemrég egy olyan nyilatkozatott tett az orosz-ukrán háború kapcsán, amely

hajazott Orbánék „békepárti” álláspontjára.

Májusban Magyarországon is megrendezik a CPAC-t, ahol Orbán Viktor lesz a „házigazda”, de a kormány többi tagjai – közöttük Varga Judit igazságügyi miniszter – is felszólalnak majd az eseményen.

(rtl.hu nyomán)

Valódi Hírek