Ez gyors volt: Máris megjött a volt államtitkár reakciója az elkaszált kormányberuházás hírére

Nem várt sokat a válasszal.

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyét, ezzel pedig elkaszálta a Vitézy Dávid által dédelgetett kormányzati beruházást.

A volt közlekedési államtitkár kedden, alig pár órával a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület posztja után a Facebookon reagált a történtekre:

elmondása szerint

nem kell az egész projektet a kukába dobni,

a bíróság csupán technikai és eljárási hibákra hívta fel a figyelmet, így a beruházás csúszni fog, de arra is lát esélyt, hogy Magyarország végül elveszíti a több száz milliós uniós forrást.

A VEKE szerint Vitézy korábbi írásában a helyi lakosokat támadta, a volt államtitkár szerint azonban a projekt ellehetetlenítése az

álzöld aktivizmus” jelképe lehet.

Vitézy Dávid bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„A bíróság ma ismét megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét a vasútellenes csoportok, illetve a fővárosi és újbudai önkormányzatok indítványára.

A bíróság nem a projekt egészének létjogosultságát vagy indokoltságát vonta kétségbe, de különböző technikai és eljárási hibákat azonosított, ezek majd az írásba foglalt ítéletből derülnek ki pontosan.

A bíróság döntését nyilván mindenkinek el kell fogadni, de ez sajnos jó eséllyel azt jelenti, hogy a beruházás – még ha viszonylag gyorsan korrigálja is a beruházó és a hatóság a bíróság által kifogásolt nagyrészt technikai hiányosságokat – jelentősen csúszhat és komoly esélye van annak is, hogy a beruházás és akár Magyarország elveszít végül többszáz milliárd forint uniós forrást.

Ne legyen így, bízom benne, hogy a környezetvédelmi hatóság és a beruházó minisztérium mindent megtesz, hogy mihamarabb legyen a bíróság által kért technikai korrekciók után újból engedélye a beruházásnak.

Amikor azt látjuk, hogy a vasúti közlekedésben egyre jobban lemaradunk ma már nem csak Ausztria, de Csehország mögött is,

ehhez pont az ilyen döntések járulnak hozzá, mint ez a mai.

De az akkor sem lehet jó döntés, ha a vasútellenes tiltakozás és az e mögé politikai megfontolásokból beállóknak engedve lemondunk a vasút fejlesztéséről a központi régióban.

Ezzel a jövőnket éljük fel, mind környezeti, mind gazdasági, mind közlekedéspolitikai szempontból.

A képen az egyelőre a semmiben végződő harmadik vágány az újonnan épült híd végén Budán.

Ahogy ezt tegnap az Indexen írtam, ha a Déli Körvasút megépítésének ellehetetlenül, egy folytatás nélkül árválkodó, európai uniós pénzből megépült, de

sosem használt vasúti híd fog emlékeztetni a rövidlátásra

Budapest közepén mindannyiunkat, az álzöld aktivizmus mementójaként.”


(Vitézy Dávid/Facebook)

Valódi Hírek