Robbanás történt Budapesten, a romok alól mentettek ki egy sérültet a szakemberek (+fotók)

Hatalmas pusztítást okozott az eset.

Robbanás történt Budapest VIII. kerületében, a Bérkocsi utca egyik emeletes társasházában hétfőn délelőtt – tájékoztatott róla a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

A közlemény szerint

a födém beszakadt, a falak megrogytak,

de tűz nem keletkezett az épületben.

A robbanáshoz a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, valamint a helyszínre érkezett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Továbbá jelen vannak az áram- és gázszolgáltató szakemberei is, akik a háztömböt a hálózatokról lezárták.

A hétlakásos épületet 5 fő hagyta el,

egy lakót a tűzoltók a romok alól emeltek ki.

A Józsefváros Újság hétfőn, az eset után, közösségi oldalán osztotta meg, hogy gázrobbanás történt a épületben, és egy sérültet a mentők kórházba szállítottak.

Az értesülésük szerint Pikó András kerületi polgármester is a helyszínre érkezett.

A katasztrófavédelem megerősítette a hvg.hu-nak, hogy

gázrobbanás történhetett,

valamint keresőkutyájuk életben talált egy középkorú férfit a romok alatt.

FRISSÍTÉS:

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere hétfőn, a közösségi oldalán számolt be a történtekről.

Bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„Gázrobbanás történt ma reggel a Bérkocsis utca 30. szám alatti önkormányzati házban.

Egy ember súlyosan megsérült,

két, másik lakásban élő család tagjait az önkormányzat ideiglenesen elhelyezi, a személyes holmijaik elszállításában, raktározásában az önkormányzat vagyonkezelője lesz a segítségükre.

Ezt a házat az önkormányzat bontandónak minősítette, a benne élők áthelyezése az új lakásokba folyamatban van, többségük már elköltözött. A házban most élők, fedél nélkül maradó családok lakásait is most újítják fel.

Arra kértem a JGK-t, hogy gyorsítsák fel a munkálatokat és mihamarabb helyezzük el a családokat, akiknek természetesen

mindenben a segítségére leszünk nehéz helyzetükben.

Az önkormányzatnak 130 saját tulajdonú háza van, az elfogadott vagyongazdálkodási tervünkben határoztunk azokról, melyek azok, amelyek emberi lakhatásra már alkalmatlanok – ez is közöttük volt.

Ahhoz, hogy ne kelljen a 21. században embereknek ilyen körülmények között laknia és el tudjanak költözni elsősorban felújított cserelakásokra van szükségünk. Ezt kötelező önkormányzati feladat, csak ha eleget tudunk tenni az elhelyezési kötelezettségünknek, akkor lehet csak kiüríteni véglegesen ezeket a házakat.

Az önkormányzat üresen álló lakásai nem alkalmasak erre, akár pályázaton keresünk bérlőket, akik otthonukként költözhetnek be oda, akár az ilyen lebontandó házakból költöztetjük át másik lakásba a lakóinkat, előtte fel kell újítani, lakhatóvá kell tenni a lakásokat.

Óriási tempóval végezzük ezt a munkát, de az élet még ennél is gyorsabbat követel.

Egyszerre kell bontani a lakhatatlan épületeket, felújítani azokat a lakásokat, amelyekhez évtizedeig senki sem nyúlt, és egyszerre kell életveszélyt elhárítani és műszaki felújítást végezni azokban az önkormányzati házakban, amelyeket meg kívánunk őrízni józsefvárosi emeberek otthonaként.

Ebben a ciklusban

majd 4 milliárdot költünk csak erre, saját forrásból.

A tízszerese, a százszorosa sem lenne elég és másra nem számíthatunk, csak magunkra.

Erre figyelmeztet mindannyiunkat a mai robbanás.”

(Pikó András polgármester/Facebook/Józsefváros Újság/Facebook)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek